2012. február 1., szerda

[Evangelium] 2012-02-01

2012. február 1. - Szerda

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor
elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan
hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle
bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével
véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon
rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában,
rokonai körében, a saját házában." Nem is tehetett ott csodát, csupán
néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott
hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés:

Az elkötelezetten hívő ember sokszor magától értetődőnek tartja a hitet,
és nem érti, hogyan tudnak mások hitetlenül élni. Aki a hitből, mint Isten
ajándékából, meríti erejét a mindennapokban és aki a hitben él,
elcsodálkozik, amikor egyesek mindez elutasítják. Jézus is elcsodálkozott,
amikor látta az emberek hitetlenségét – olvastuk az evangéliumban. Hiába
beszél Jézus úgy, mint akinek hatalma van és hiába erősítik meg isteni
hatalommal véghezvitt cselekedetei mindazt, amit elmond és tanít, mégis
vannak olyanok aki nem hisznek sem szavainak, sem tetteinek. A hitetlenség
nem csupán közömbösség vagy érdektelenség, hanem Isten szándékos
elutasítása. Isten türelméből, amelyet a hitetlenek iránt tanúsít, mi is
példát meríthetünk. Hiába is próbálnánk valakit erőszakkal vagy hosszas
rábeszéléssel a hit útjára vezetni, az eredménytelen volna. Mert ahogyan a
hitetlenség szándékos, de szabad elutasítás, ugyanúgy a hit is tudatos és
szabad elfogadás.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Nagy vagy, Uram, és fenségednek nincsen mértékei Minden Te vagy! Mindent
megtehetsz! Végtelen életed teljességében nem szorulsz rá semmire, hanem
örök szabadságban nyugoszol! A Te hatalmad azonban nemcsak erő, hanem
igazság és jóság isi És a Te Fiad nemcsak valóság, hanem szent értelem is!
Te olyannyira vagy igaz, amennyire létező vagy. Olyannyira vagy jóságos,
amennyire erős vagy; és a Te valóságod, Uram, amely előtt nem állhat meg a
miénk, teljesen egy szentségeddel, ó örök Fényi így vagy ,,az Úr, az
Isten, az Egyeduralkodó, aki van, és aki volt", és ,,aki" méltó, hogy
fogadja a magasztalást, a tiszteletet és a hatalmat".
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum