2012. február 19., vasárnap

beszámoló 1

Kedves Zoltán!

Február elején fordultam Önhöz és az E-vangélium olvasóihoz, most pedig arról számolok be, hogy megkezdtük a templomfelújítás munkáját. Köszönetemet fejezem ki Önnek és mindazoknak, akik imáikkal és adományukkal hozzájárultak a felújításhoz.

 

Köszönetet mondok a szintén e-vangélium olvasó Ágnesnek, aki a belsőépítészeti tervezést vállalta még 2011-ben és Istvánnak, aki a műszaki vezetést és ellenőrzést ajánlotta fel segítségként, valamint Jánosnak, aki a világítótestek beszerzését intézi. Egyesek talán most mosolyognak magukban: így könnyű. Igen, beismerem, ha sokan segítenek, akkor valóban könnyebb a munka. Hála Istennek az e-vangélium olvasók között mindenféle szakember van.

 

Az elmúlt hetekben elkészült a teljes villanyhálózat felújítása, ami feltétlenül szükséges volt még a festés előtt. A régi alumíniumvezetékeket, a rozsdaette biztosítékszekrényeket, a hangosítás vezetékrendszerét kicseréltük. Az asztalosok nekiálltak az ajtók gyártásának, s megígérték, hogy ezeken nem fog átsütni a nap.

 

Várjuk, hogy az idő egy kicsit enyhüljön és kezdődhet a festés. Most tehát a szokásosnál jobban várom a tavaszt.

A munkálatok közben készítek fényképeket, ezeket hamarosan felteszem a honlapra.

 

Remélem, hogy nem zavartam, s talán a jövőben sem zavarom azzal, ha időnként néhány sorban beszámolok a templomfelújítás előrehaladtáról, de úgy érzem, hogy köszönetem és hálám jeleként ennyivel tartozom minden adakozónak. Bocsánat, hogy nem tudok mindenkinek egyesével írni, amikor adománya megérkezik.

 

A jó Isten áldását kérem Önre és családjára!

Szeretettel: István atya

 

 

A templomfelújításra szánt adományokat  a  plébánia  számlájára  lehet  eljuttatni  a   következő lehetőségek valamelyikén:

Online adomány: http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas

Az Adománynál válasszuk célként: Templom felújítása

 

Utalás: Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia

Számlaszám: 10402355-00026472-00000003

Megjegyzés: Templom felújítása

 

Csekket tudok küldeni azoknak, akik postacímük megadásával ezt kérik a zalalovo@gmail.com címre küldött e-mailben.

 

--

Üdvösséget!

Horváth István Sándor

 

Zalalövői Plébánia

H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.

Tel.: (+36)92-371-049

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum