2011. április 7., csütörtök

[Evangelium] 2011-04-07

2011. április 7. - Csütörtök

Egy alkalommal Jézus ezeket mondta a zsidóknak: „Ha én tanúskodom
önmagamról, a saját tanúskodásom keveset ér. Más tanúskodik rólam, (az
Atya), és én tudom, hogy igaz az ő tanúsága, amelyet rólam tesz. Ti
(Keresztelő) Jánoshoz fordultatok, és ő tanúságot tett az igazságról.
Nekem azonban nincs szükségem emberi tanúságra. Ezeket azért mondom,
hogy üdvözüljetek. Égő és világító fény volt János, de ti csak
ideig-óráig akartatok az ő fényében gyönyörködni. Mellettem nagyobb
bizonyítékok szólnak, mint János tanúskodása: az én tetteim, amelyeket
az Atya akaratából cselekedtem. Azok bizonyítják, hogy az Atya küldött
engem. Tehát maga az Atya, aki küldött engem, ő tett tanúságot
mellettem. Ti viszont sem szavát nem hallottátok, sem arcát nem
láttátok. De még igéje sem marad bennetek, mert nem hisztek abban, akit
ő küldött. Vizsgáljátok meg az írásokat, hiszen azt tartjátok, hogy
általuk nyertek örök életet! Éppen az írások tanúskodnak mellettem. Ti
mégsem akartok hozzám jönni, hogy elnyerjétek az (örök) életet.
Emberektől nem fogadok el dicsőítést. Ismerlek titeket. Tudom, hogy
nincs meg bennetek az Isten szeretete. Én Atyám nevében jöttem, de nem
fogadtatok el. Majd ha más valaki a saját nevében jön, azt
elfogadjátok. Hogyan hihetnétek ti, akik egymást dicsőítitek, de nem
keresitek azt a dicsőséget, amely Istentől származik? Ne gondoljátok,
hogy én leszek a ti vádlótok az Atyánál. A ti vádlótok Mózes lesz,
akiben pedig reménykedtek. Ha hinnétek Mózesnek, nekem is hinnétek,
hiszen ő rólam írt. Ha azonban az ő írásainak nem hisztek, hogyan
hinnétek az én tanításomnak?"
Jn 5,31-47


Elmélkedés:
Az evangélium mai részlete azokról szól, akik nem fogadnak el semmiféle
tanúságtételt. Számukra hiábavaló volt Keresztelő János tanúsága
Jézusról, az Isten Fiáról. Ők nem ismerték fel Jézus csodáiban s csodás
gyógyításaiban az isteni irgalmasság jeleit. Ők nem hallották meg a mi
Urunk szavaiban a megbocsátást hirdető örömhírt. Ők nem fogadták el,
hogy Jézus azt tanította, amit a mennyei Atya bízott rá. Sőt, ők az
Atya Jézusról szóló tanúskodását sem fogadták el. Az elutasításnak, a
hitetlenségnek azonban nagy ára van, hiszen az ember saját üdvösségét,
örök életét teszi kockára. Jó volna megértenünk, hogy Jézus szavában a
mennyei Atya szólít meg minket és hív bennünket a bűnbánatra.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Szűz Mária, anyja minden meghívott férfinak és nőnek, engedd, hogy a
híveknek meglegyen az erejük ahhoz, hogy nyíltan feleljenek az isteni
szólításra, legyenek vidám tanúi az Isten és a felebarát iránti
szeretetnek.
Sion fiatalos leánya, te hajnalcsillag, aki az emberiség lépteit a
jövőbe kíséred, irányítsd az új évezred fiatalságát arra, Aki itt van
mint „az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert".
II. János Pál pápa

________________________________
\
Aktuális:
Kedves barátaim!
Pénteken minket is ért egy tragédia. Plébániánk egyik falujában, Szőcén
egy ember magára robbantotta a családi házat. Ő most állapotának
megfelelő kezelésben részesül, de a testvérei továbbra is a szétrobbant
házban kénytelenek lakni. A falu lakossága gyorsan megjavította a
tetőt, az eső nem esik már be. Fürdőszoba, wc és konyha nélkül élni egy
födém és közfalak nélküli házban nem egyszerű. Gyors segítségre van
szükség, hogy húsvétra lakhatóvá tegyük számukra az épületet.
Most nekik szervezek gyűjtést. Kérem, aki tud, segítsen. Az adományokat
a plébánia számlájára lehet eljuttatni a következő lehetőségek
valamelyikén:
Online adomány: http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Szőcei gázrobbanás károsultjai
Utalás: Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia Számlaszám:
10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Szőce
Postai utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999
Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Szőce
Köszönök minden segítséget a károsultak nevében!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum