2011. április 5., kedd

[Evangelium] 2011-04-05

2011. április 5. – Kedd

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az
úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának
neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok,
sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus
látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg azt felelte: „Uram!
Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire
én odaérek, már más lép be előttem." Jézus erre azt mondta neki: „Kelj
föl, vedd ágyadat, és járj!" Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette
ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért
rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat
vinned." Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta
nekem: Vedd ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember,
aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?" A meggyógyult ember
azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor
tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban
találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most
meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!"
Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki
meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton
cselekedte.
Jn 5,1-16


Elmélkedés:
A mai evangéliumban egy béna emberről olvasunk, aki 38 éven át nem
tapasztalta meg az emberek részéről a segítségnyújtást. Vajon hány
embernek lett volna lehetősége ezen évek alatt, hogy segítsen neki?
Hányan ismerhették nyomorát? Hányan találkozhattak vele naponta, s
haladtak el mellette tétlenül? Mindezek után mire számíthatott? Az
emberek figyelmességére, jóindulatára aligha. Csak a közömbösséget és
az érdektelenséget tapasztalhatta nap mint nap. De amikor már nem
számít semmi jóra, belép életébe Jézus, aki kinyilvánítja, hogy az
irgalmas Isten minden bajt észrevesz, képes és akar is segíteni. Az
isteni irgalom nem várt módon érinti meg őt és adja vissza egészségét.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak,
elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy
használjam e világ javait, mintha nem használnám.
Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni
azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak
élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak
ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor
örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.
Clairvaux-i Szent Bernát
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum