2011. február 19., szombat

[Evangelium] 2011-02-19

2011. február 19. – Szombat

Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és
egyedül velük ment föl egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük.
Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem
képes így a ruhát kifehéríteni. Akkor megjelent nekik Illés és Mózes,
és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Jó
nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek
egyet és Illésnek egyet!" Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak
ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat
hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!" Mire
körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát.
A hegyről lejövet Jézus megparancsolta nekik, hogy ne mondják el
senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A
parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet
az, hogy feltámad a halottak közül. Azután megkérdezték tőle: „Miért
mondják az írástudók, hogy előbb el kell jönnie Illésnek?" Ezt
válaszolta: „Igen, előbb eljön Illés és mindent helyreállít. De az is
meg van írva az Emberfiáról, hogy sokat kell szenvednie és megvetésben
lesz része. Azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, de kényük-kedvük
szerint bántak vele, ahogy előre megírták róla."
Mk 9,2-13


Elmélkedés:
Az elmúlt napok evangéliumaiban láttuk, hogy az apostolok számára
mennyire érthetetlen volt Jézusnak az a kijelentése, hogy a messiásnak
szenvedni kell és meg fog halni. E jövendölés bizonyára kissé
megrendítette őket a hitükben. A szenvedést és a halált ugyanis úgy
értékelhették, hogy Jézus küldetése kudarcba fog fulladni, s emiatt
csüggedés vehetett erőt rajtuk.
A színeváltozás hegyén most Jézus megmutatja, hogy mi fog következni a
halála után. Bepillantást enged egy rövid időre a mennyországba a három
apostolnak. Az Atya tesz Jézus mellett tanúságot, amely megerősíti a
kiválasztottakat abban a hitben, hogy az isteni üdvözítő terv, amelynek
része a Jézus halála is, meg fog valósulni. A hegyen Jézus megmutatja
isteni dicsőségét, amely aztán feltámadásában szintén megmutatkozik
majd húsvét hajnalán.
Minden ember útja bizonyos áldozatokon és szenvedéseken keresztül vezet
a dicsőséges feltámadásra.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Istenünk, köszönjük, hogy Jézus együtt akar lenni velünk is, miként
Simon Péter bárkájába. Istenünk, Te tudod, mennyit fáradozunk, milyen
kudarcokat élünk meg. Te látod mindennapi fáradozásainkat mennyire
eredménytelennek érezzük. Hozzánk is szólsz Jézus által, miként
Péterhez: vessétek ki a hálót halfogásra. Magunktól már sokszor
feladtuk volna. Add, hogy sose vonakodjunk Jézus szavának
engedelmeskedni! Add, hogy az Ő szavát követve megtapasztalhassuk az Ő
életet átalakító erejét. Add, - hogy elhagyva mindent, ami fölöslegesen
megköt minket, - szabadon követhessük Jézust!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum