2011. február 16., szerda

[Evangelium] 2011-02-16

2011. február 16. - Szerda

Jézus és tanítványai egy alkalommal Betszaidába érkeztek. Ott egy vakot
vezettek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő kézen fogva kivezette a
vakot a faluból. Aztán nyállal megnedvesítette szemét, rátette kezét,
és megkérdezte: „Látsz-e valamit?" Az fölnézett, és így szólt: „Látom
az embereket. Olyanok, mintha a fák járkálnának." Erre ismét rátette
kezét a vak szemére. Most már tisztán kezdett látni, és úgy
meggyógyult, hogy élesen látott mindent. Ezután hazaküldte, és
meghagyta neki: „Erről senkinek se beszélj a faluban!"
Mk 8,22-26


Elmélkedés:
Márk két olyan történetről is beszámol evangéliumában, amikor Jézus vak
ember adja vissza a látását. Az első a betszaidai vak meggyógyítása (Mk
8,22-26), amelyről ma olvastunk, a másik pedig a jerikói vak
meggyógyítása (Mk 10,46-52). A két történet főbb elemei sokban
különböznek. A jerikói vak esetében a világtalant, aki hangosan kéri
Jézus segítségét, az emberek inkább távol akarják tartani a Mestertől.
A csoda, amely a történet szerint a vak hitének a jutalma, mindenki
szeme láttára történik. Jézus a szavával gyógyítja meg, azonnal
visszanyeri látását és követni kezdi gyógyítóját.
A betszaidai vak esetében az emberek vezetik Jézushoz az embert, akit ő
kivezet a faluból, hogy senki se lássa őket. A vak hite nem játszik
szerepet a csodánál. Nem csupán szavakkal történik a gyógyulást, hanem
Jézus rátette kezét. A vak nem azonnal, hanem csak fokozatosan nyerte
vissza látását és nem indul el Jézus nyomában.
Az elbeszélések a hit különböző útjait jelképezik számunkra. Más-más
utakon juthatunk el az igazság megismeréséhez és az Istenben való
hithez. De ezen az úton mindig Jézus vezet bennünket!
© Horváth István Sándor


Imádság:
Atyám, vétkeztem ellened – mondom én is a tékozló fiúval – már nem
vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Képmásodra teremtettél, nagy
feladatokra hívtál, és én megbántással válaszoltam cselekedeteimben,
beszédemben, gondolataimban. Én vétkem, én igen nagy vétkem!
De rád tekintek, Uram, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében,
aki értem is vérét ontotta a kereszten: bocsásd meg bűneimet,
vétkeimet, gyöngeségeimet!
Te vagy az örök szeretet, fogadj ismét gyermekeddé, és tarts meg
kegyelmedben! Tiéd akarok lenni, tiéd akarok maradni mindörökre.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum