2011. február 18., péntek

[Evangelium] 2011-02-18

2011. február 18. - Péntek

Jézus egy alkalommal magához hívta a népet és tanítványait, majd így
szólt hozzájuk: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye
föl keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét,
elveszíti azt. De aki értem és az evangéliumért elveszíti életét,
megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is,
de a lelkének kárát vallja? Mit is adhat az ember cserébe a lelkéért?
Aki e hűtlen és bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt
az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a
szent angyalokkal." Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, a
jelenlévők közül néhányan nem halnak meg, amíg meg nem látják Isten
hatalomban eljövő országát."
Mk 8,34-9,1


Elmélkedés:
Jézusnak a mai evangéliumban mondott beszédét akkor értjük meg, ha
figyelembe vesszük, hogy közvetlenül szenvedésének megjövendölése után
mondta ezeket. Saját sorsa után arról beszél, hogy milyen sors vár
tanítványaira és mindazokra, akik követik őt. A Krisztus-követő emberek
számára is kereszthordozást jelent az élet, amelynek végső célja az
örök élet elnyerése. Hiába teszünk bármit, ha az nem a Jézus iránti
hűségünkből fakad és nem az üdvözölés a célja. Életünk értelmét és
célját Krisztus életében ismerhetjük fel, aki lemondott életéről, és
meghalt értünk. Vallási életünkben az elsődleges szempont mindig a
saját lelkünk üdvössége. De mégsem marad a vallásosság „magánügy",
hiszen késznek kell lennünk arra, hogy hitünket megvalljuk a világ
előtt. E tanúságtétel lehet az egyik mércéje annak, hogy mennyire
vesszük komolyan Jézus követését és mennyire köteleztük el magunkat
mellette. Az örök élet dicsőségébe a hűségesek juthatnak el.
© Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való
jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam.
Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes
összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem,
hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te
kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz
mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet
nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem
van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.
Kedves barátaim!
Mindannyiunk nagy örömére megjelent a Családok imakönyve. Az
aktualitást mindannyian tudjátok: most tart a Család éve. 270 oldal
tele imával a gyerekek, az édesanyák, a feleségek, az apák, a férjek, a
jegyesek, a nagyszülők és mindenki számára, aki imádkozni szeretne
családjáért, szeretteiért.
Ajánlom mindenkinek, akinek van családja! És azoknak is, akiknek lesz!
Ajánlom a szülőknek, a fiataloknak, az idősebbeknek, a hitoktatóknak és
papoknak is!
Megrendelhető a Szombathelyi Egyházmegye kiadójánál, a Martinus
Kiadónál az info@martinuskiado.hu címen. Ára 1200 Ft/db + 400 Ft
postaköltség Magyarországra. Küldjétek el neveteket, postacímeteket és
a kért darabszámot.
Imádkozzunk együtt a magyar családokért!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum