Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: "Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: "Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: "Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: "A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: "Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: "Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: "Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: "Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: "Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: "Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: "Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
"Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: "Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
"Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: "Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: "Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
"Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: "Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: "Tehát király vagy?" Jézus így felelt: "Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút
fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután eléje
járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben arcul
verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: "Íme, elétek
vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És kijött
Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: "Íme, az
ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni kezdtek:
"Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik: "Vigyétek,
feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a
zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell
halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még
jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte Jézust:
"Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki semmit. Erre Pilátus azt
mondta neki: "Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van arra,
hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy elbocsássalak?" Erre Jézus azt
mondta: "Semmi hatalmad sem volna fölöttem, ha onnan felülről nem kaptad
volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: "El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: "Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: "Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: "A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: "Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: "Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: "Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: "Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42
Elmélkedés:
Közel az éghez
"És elindultam lassan és ide föl is értem
s közel vagyok az éghez a nagy kereszt tövében,
követ nem dobhat senki, s mit akartam, elértem,
mert boldog az, ki végre egyedül van szívében."
Márai Sándor: Kálvária című verséből idéztem e sorokat, amelyek lélekben
elindítanak minket a Golgota felé, Krisztus keresztje felé. Bár a kereszt
a földön áll, a földhöz van rögzítve, mégis az ég felé, a menny felé
vezető utat jelöli ki Jézus számára és a mi számunkra. A mai napon,
Nagypénteken a keresztény emberek mindenütt világon Jézus Krisztus
kereszthalálára emlékeznek. Mi, akik tegnap, nagycsütörtök este az utolsó
vacsora után lélekben elkísértük Jézust az Olajfák-hegyére a Getszemáni
kertbe, majd pedig az apostolokkal együtt kétségbeesve elmenekültünk a
Jézus elfogására érkező katonák elől, most összeszedjük erőnket, mert el
szeretnénk kísérni Jézust a keresztúton és oda szeretnénk állni keresztje
alá, hogy közel legyünk az éghez.
A nagypénteki szertartás keretében János evangéliuma alapján elmélkedünk
az Úr szenvedéstörténetéről, s ezt kérdezzük magunktól: Miért szenvedett
és miért halt meg Jézus? Miért vállalta az elviselhetetlen kínokat? És
miért engedte meg a mennyei Atya, hogy az emberek ezt tegyék az ő Fiával?
Mi értelme volt Jézus halálának?
A nem hívő ember számára bizony válasz nélkül maradnak ezek a kérdések. Ők
értetlenül nézik Krisztus szenvedését. Felesleges áldozatról, önkényes
erőszakról, tehetetlen Istenről beszélnek, mert nem gondolnak arra, hogy
Jézus értük is szenvedett. Nincs bátorságuk vagy nem akarnak belegondolni
abba, hogy Jézus miattuk is feláldozta magát, mert ennek következményei
lennének az életükben. Nem mernek a megfeszített Jézus vérző, fájdalmas
arcára nézni és ezért nem látják majd meg a Feltámadott arcát sem. És
talán nem is tudnak igazán együtt érezni Jézussal, és nem sírnak saját
bűneik miatt, ezért nem tudnak majd örvendezni sem a feltámadáskor.
A hívő ember számára azonban az említett kérdésekre van válasz: Krisztus
szenvedése nem hiábavaló szenvedés, hanem megváltó szenvedés. Krisztus nem
fölöslegesen áldozta fel magát, hanem értünk, emberekért, a mi
üdvösségünkért és megváltásunkért. Minden szenvedést és gyötrelmet azért
vállalt, mert engedelmeskedni akart az Atyának. Jézus engedelmességére az
Atya a feltámadással válaszolt. Szent Pál apostol a filippieknek írt
levelében így fogalmazza meg ezt a titkot: "Jézus megalázta magát és
engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten
felmagasztalta őt" (Fil 2,8-9). Jézus áldozata tehát elsősorban az Atyának
szóló, az Atyának adott ajándék. De Jézus áldozata ugyanakkor ajándék az
embereknek is, hiszen azért áldozta fel életét, mert szeretett minket.
Halálával pecsételte meg azt, amit tanított: "Senki sem szeret jobban,
mint az, aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).
Ma, amikor mi is odaállunk Jézus keresztje mellé és az ő értünk vállalt
önfeláldozására, önfeláldozó szeretetére gondolunk, akkor meg kell
értenünk, hogy nekünk is fel kell áldoznunk önmagunkat. Nekünk is
kötelességünk, hogy Jézus példája szerint engedelmeskedjünk az Atyának, s
az a feladatunk, hogy felajánljuk életünket Istennek, egyrészt
ajándékként, másrészt viszonzásként és hálaként az ő mérhetetlen
szeretetéért. És Jézus példamutatása láttán meg kell értenünk, hogy nekünk
is fel kell ajánlani életünket embertársaink szolgálatára! Nem
ragaszkodhatunk a magunk érdekeihez és kényelméhez, nem fordulhatunk önző
módon magunk felé, hanem minden erőnkkel és képességünkkel más emberek
javát, de főleg üdvösségét kell szolgálnunk.
Sokszor halljuk napjainkban, hogy a szenvedésnek, a betegségnek, az emberi
bajoknak nincs értelme. Mások azt is hozzáteszik, hogy az életnek sincs
igazában értelme, ha egyszer meg kell halnunk. Jézus saját szenvedésével
és halálával értelmet adott minden emberi szenvedésnek és minden ember
halálának. Krisztus, amikor vállalta a szenvedést, megmutatta, hogy az
önfeláldozásnak, a másokért vállalt gyötrelmeknek van értelme és értéke,
mert megváltó szenvedés volt az övé. A halálnak is van értelme, mert utána
a feltámadás következik. Ha Jézus Krisztussal együtt vállaljuk életünkben
a szenvedéseket és nem akarjuk azokat mindenáron visszautasítani és
elkerülni, akkor Vele együtt élni fogunk. Ha Krisztussal meghalunk,
ugyanúgy, mint ő, mi is fel fogunk támadni.
Miért halt meg Jézus? Miért kell minden embernek meghalnia? Az igazi
választ erre Húsvét hajnala fogja megadni. Azt a Jézust, akit az emberek
keresztre feszítettek, és aki a mi megváltásunkért meghalt a kereszten, az
Atya harmadnapon fel fogja támasztani a halálból az új életre, hogy nekünk
örök életünk legyen, és minden ember elnyerhesse az üdvösséget. Hiszek-e
Jézus megváltó halálában? Várom-e a feltámadást?
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézusunk, téged akarunk követni keresztutadon. Veled szeretnénk
lenni a szenvedésben, a halálban és a feltámadásban. Miattunk szenvedtél,
értünk haltál meg és a mi üdvösségünkért támadtál fel a halálból. Ölelj
minket magadhoz átszúrt kezeddel! Ölelj minket megsebzett szívedre!
Egyedül veled van értelme életünk kereszthordozásának. Segíts minket, hogy
elutasítás nélkül, vonakodás nélkül, csüggedés nélkül hordozzuk
keresztünket! Mutasd meg nekünk, hogy milyen áldozattal tudunk örömet
szerezni neked, s alakíts minket új emberré a kereszt által!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése