Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage és
Betánia közelében ahhoz a hegyhez ért, amelyet Olajfák hegyének hívnak,
előreküldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: "Menjetek a szemközti
faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember
nem ült még soha. Oldjátok el, és vezessétek ide! Ha valaki kérdezné
tőletek, hogy miért oldjátok el, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá
szüksége."
A küldöttek elmentek, és úgy találtak mindent, ahogy ő megmondta. Amikor
eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: "Miért oldjátok
el a szamarat?" Azt felelték: "Szüksége van rá az Úrnak", és elvezették
Jézushoz.
Ott köntöseiket rávetették a szamárcsikóra, és felültették rá Jézust.
Amint haladt, ruháikat az útra terítették előtte. Amikor közeledett az
Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan
áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: "Áldott a király, aki
jön az Úr nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!" A
tömegből néhány farizeus azt mondta neki: "Mester, intsd le
tanítványaidat!" Jézus azt felelte: "Mondom nektek: ha ezek elhallgatnak,
a kövek fognak megszólalni!"
Lk 19,28-40
Elmélkedés:
Utolsó felvonás
Viszonylag ritkán járok színházba. Emlékezetem szerint legutóbb Márai
Sándor: A gyertyák csonkig égek című regényének színpadi változatát
tekintettem meg. Bár ismertem, korábban olvastam már a regényt, mégis a
legjobban az utolsó felvonást, a történet befejezését vártam. Amikor azt
várnánk, hogy végre minden kiderül, s minden felmerült kérdésünkre választ
kapunk, akkor nem derül ki mégsem semmi, a kérdések nyitottak maradnak, s
az író meghagyja szabadságunkat, s gondolatban magunk próbáljuk megfejteni
a rejtélyeket.
A jeruzsálemi bevonulással Jézus életének utolsó felvonása kezdődik el.
Ezt az eseményt hallottuk a virágvasárnapi körmenet evangéliumában Szent
Lukács elbeszéléséből. Jézus élete korábban is mozgalmas volt, de az
igazán fontos események csak most, az utolsó felvonásban játszódnak.
Gondoljunk csak a mi Urunk nyilvános működésének három esztendejére!
Minden azzal kezdődött, hogy megkeresztelkedik a Jordán folyóban Jánosnál,
majd pedig tanítványokat gyűjt maga köré, s velük indul el, hogy bejárja a
városokat és falvakat. Útja során nem csak tanítványait tanítja, hanem
egyre nagyobb tömegekkel találkozik, akik kíváncsiak szavára, amelyből oly
erő árad, amilyet másnál még sosem tapasztaltak. Persze nem csak a tanítás
miatt jönnek hozzá. Hamar elterjed annak híre, hogy hatalma van a
betegségek fölött, s képes visszaadni a vakok látását, a süketek hallását,
s a némáknak a beszéd képességét. Szavára a gonosz lelkek távoznak a
megszállottakból, a leprások megtisztulnak, a s bénák járni tudnak, s
mindezek mellett legkülönlegesebb csodái azok, amikor halottakat támaszt
fel, s hoz vissza az életbe. Az egyszerű emberek szívesen hallgatják
példázatait, amelyek szereplőiben önmagukra ismerhetnek. Az igazság
tanítására éhezőket olykor csodálatos módon megszaporított kenyérrel
lakatja jól. Miközben egyre többen hisznek benne, s ismerik fel
személyében a Messiást, a zsidó vallási vezetők szembefordulnak vele, s
azt tervezik, hogy megölik.
Mindezek után érkezünk el az utolsó felvonáshoz, amely a jeruzsálemi
bevonulással kezdődik. A lelkesedés a tetőfokára hág. Az emberek örömmel
fogadják, s köszöntik a szamárháton érkező messiás-királyt. Pálmaágakkal
integetnek, s egyesek még a ruháikat is leterítik elé az út porába. Néhány
nap múlva azonban ellenkezőjére fordul a hangulat. A Messiást köszöntő
ének durva kiabálássá változik, s a királynak kijáró tisztelet helyébe
gyilkos szándék lép. A ruháikat az útra terítő emberek tétlenül nézik,
amint a ruháitól megfosztott Jézus az út porába roskad a kereszt terhe
alatt. Akik korábban mellette álltak, mostanra elmenekültek vagy
szembefordultak vele. S hirtelen észrevesszük, hogy nem a nézőtéren ülünk,
hanem magunk is szereplők vagyunk, nem egy színházi előadást szemlélünk,
hanem valóság mindaz, ami körülöttünk történik. Most talán mi is pálmaágat
ragadunk kezünkbe, s később talán öklünket rázzuk ellene. Igen, én is
elindulok az úton. Jézus útja az én utam is. S ez az út a Golgotára vezet,
ahol Jézus meghal értem, s vele együtt én is meghalok. A feltámadáshoz nem
vezet más út. Az egyetlen biztató jel az számomra, hogy az út felfelé
vezet.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus! Földi életed során mindig tudtad, merre visznek lépteid, s
hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az Istenhez
vezető utat. A te életutad végső soron mindig felfelé vitt, Atyád felé,
aki örökre magához ölelt a Golgota magaslatán álló kereszten. Jézusom,
társad szeretnék lenni utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése