2010. február 3., szerda

[Evangelium] 2010-02-03

2010. február 3. - Szerda

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor
elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan
hallgatták, és csodálkozva mondogatták: "Honnét vette ezt? Miféle
bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével
véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon
rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: "Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában,
rokonai körében, a saját házában." Nem is tehetett ott csodát, csupán
néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott
hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés:

A názáretiek úgy tudják, hogy Jézus az ácsmesterséget tanulta meg
nevelőapjától, Józseftől, s minden bizonnyal Jézus gyakorolta is ezt a
foglakozást. Nem járt ő rabbiképzőbe, ahol a szentírás ismeretét oktatták,
ezért csodálkoznak tudását és a törvények ismeretében való jártasságán.
Amikor ácsnak nevezik, alacsony származására utalnak, s ebbe bizony van
egy kis megalázó szándék is. De nem csak Jézus tudása vált ki csodálatot,
hanem cselekedetei, csodái, természetfeletti ereje is. A názáretiek azzal
esnek hibába, amikor mindezek mögött földi eredetű magyarázatot keresnek,
mert nem tudják elfogadni, hogy Jézus a mennyei Atya küldötte, aki
Istentől kapta hatalmát. Ha ezt képesek lettek volna hittel elfogadni,
akkor mindenre magyarázatot kapnak.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak,
elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e
világ javait, mintha nem használnám.
Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni
azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak
élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen
foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal
öleljem át az örök valóságokat.
Clairvaux-i Szent Bernát
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum