Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: "Ma beteljesedett
az Írás, melyet az imént hallottatok." Mindenki helyeselt neki, és
csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. "De hát nem
József fia ez?" - kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: "Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem:
Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket - mint hallottuk -
Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!" Majd így folytatta:
"Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában.
Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az
ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az
egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a
szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában
is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai
Namán."
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt
a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a
szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,21-30
Elmélkedés:
Pillanatnyi lelkesedés?
Néhány évvel ezelőtt történt, hogy az egyik falu új papot kapott, a több
éve ott szolgáló plébános mellé egy újmisés atyát helyeztek káplánnak. Az
ifjú pap az első lelkipásztori helyén tartott bemutatkozó szentmiséjén
gyönyörű nyári nap lévén többek között a különféle virágok szépségéről
prédikált és még azt is elárulta, hogy az ő kedvence a napraforgó,
mégpedig azért szereti nagyon ezt a növényt, mert mindig a fény, a nap
felé fordítja fejét. És mintha csak egy programbeszédet tartott volna,
hozzá tette, hogy azzal a szándékkal jött ebbe a faluba és szolgálja majd
a híveket, hogy mindenki szüntelenül az igazi világosság Jézus felé
forduljon. A híveknek nagyon tetszett ez a hasonlat, s lélekben első
pillantásaikat máris az égiek irányába vetették. Ugyancsak tetszett a
példa Eszternek is, a plébániai közösség lelkes gimnazista fiataljának,
aki a sekrestyeajtóban állt kezében egy virágcsokorral, a fejében pedig az
új atyát köszöntő verssel. Őrá bízták tudniillik, hogy a mise végén a
fiatalok nevében köszöntse az atyát. A prédikáció végén váratlan dolog
történt, Eszter megfordult, gyorsan letette a virágot és senkinek egy szót
sem szólva elviharzott. A sekrestyés bácsinak annyi ideje sem maradt, hogy
megkérdezze mi történt, s mivel már idős volt, arra nem is gondolt, hogy a
lány után szaladjon. Közben Eszter pedig csak szaladt végig a falun,
ünneplő ruhában, fehér blúzban, annyira igyekezett, hogy kis cipője
többször majdnem leesett a lábáról. Futott, futott, egy pillanatra sem
állt meg, amíg ki nem ért a falu határába, ahol aranysárga napraforgók
nyújtózkodtak az ég felé. Puszta kézzel szakított le három gyönyörű
virágot, s újonnan szerzett kincseivel már szaladt is vissza a templomba.
Még éppen időben érkezett, a sekrestyében villámgyorsan megigazította
ruháját és haját, s a napraforgókat az előre elkészített virágokhoz fogva
elégedett mosollyal lépett a templomba, hogy elmondja köszöntőjét, majd
pedig mindenki nagy csodálkozására a virágokkal együtt átadta az atya
kedvenc virágait, a napraforgókat is.
Ez a kis történet azt példázza, hogy milyen lelkesen lehet fogadni egy
papot, s ez a lelkesedés milyen leleményes ötletet ad a szeretet
kimutatására. Egy ilyen faluban persze hogy öröm szolgálnia a papnak, s a
történetben szereplő káplánnak annyiban szerencséje volt, hogy ott töltött
évei alatt a lelkesedés meg is maradt a hívek részéről. Jézusnak már nem
volt ekkora szerencséje a názáreti emberekkel. A mai evangéliumi
történetből megtudjuk, hogy kezdetben "mindenki helyeselt neki, és
csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak" (Lk 4,22). A
leírás viszont azzal fejeződik be, hogy meg akarják ölni. Miért ez a nagy
változás? Hogyan lehet az, hogy ilyen rövid időn belül az imént még
helyeslőkben hirtelen ellenséges, gyilkos érzület támad? Hogyan
fordulhatott elő, hogy a Jézus iránti szimpátia szinte pillanatok alatt
ellenszenvvé változik át? Miért fordul át a kedvező fogadtatás váratlan
elutasításba?
Lukács evangélista úgy helyezi el írásában ezt az eseményt, mint ami
megnyitja Jézus nyilvános működésének idejét. Jézus tulajdonképpen - mai
nyelven szólva - programbeszédet tart, amelyben elmondja, hogy
beköszöntött az üdvösség ideje, eljött a messiási idő, most valósulnak meg
a prófétai jövendölések. A hallgatóság csodálkozását az váltja ki, hogy
egyértelműen kijelenti: az ő személyével és az ő személyében valósul meg
mindez. A názáretiek, akiknek körében felnevelkedett, erre igazán nem
számítottak. Ők csak az "ács fiának" gondolták Jézust, s mit sem tudtak
arról, hogy ő a mennyei Atya küldötte. Hallottak már Jézus csodáiról,
amiket más városokban, többek között a közeli Kafarnaumban tett, s most
azt akarják, hogy az ő körükben is tegyen csodákat, amelyek imént mondott
szavait, kijelentését igazolják. De Jézus nem tesz csodát, s nyilvánvalóan
ez lehet az egyik oka a szembefordulásnak. A másik ok pedig az lehet, hogy
Jézus olyan kijelentéseket tesz, amelyek arra utalnak, hogy az üdvösség
nem csak Izrael népének szól, hanem a pogány népeknek is. A názáretiek
által is jól ismert Illés és Elizeus próféta esetét említi. Illés egy
szír, tehát egy pogánynak tartott embert gyógyít meg csodás módon, Elizeus
esetében pedig szintén egy pogány származású özvegyasszony javára történik
csoda. Az üdvösség ilyen kiterjesztése a zsidó népen kívül más népekre is
hallatlan gondolat volt a názáretiek és minden izraelita számára, akik meg
voltak győződve arról, hogy egyedül ők, a választott nép tagjai
részesülhetnek Isten jótéteményeiben.
A barátságos fogadtatás tehát e kijelentések miatt ellenséges hangulatot
kelt, s azt eredményezi, hogy Jézus életére törnek. Az emberek haragosan
ugrottak fel és "kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a
hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák" (Lk
4,29). Itt mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy Názáret valójában nem
egy hegyre épült, hanem egy völgyben fekszik. De nem arról van itt szó,
hogy Lukács evangélista téved, bár ez megbocsátható volna neki, hiszen
antióchiai származású lévén nem ismerhette jól a galileai földrajzi
viszonyokat. Jelen esetben mégsem pontatlanságról vagy tévedésről
beszélhetünk, hiszen egészen szándékosnak tűnik az evangélista
megfogalmazása: Jézust kivezetik a "városon kívülre", "fel a hegyre".
Mindez előrevetíti Jézus sorsát, az ő nagy elutasítását, amikor
Jeruzsálemben életére törnek, halálra ítélik, kiviszik a városon kívülre,
fel a Golgota hegyére, hogy keresztre feszítsék. Lukács tehát egészen
tudatosan fogalmazza meg így a názáreti esemény végét, előre jelezvén
ezzel a Jézusra váró sorsot. Most azonban még nem tudják Jézust
bántalmazni, mert nem jött el az ő ideje, s egyszerűen eltávozik.
A hitetlenség, a visszautasítás egy választási lehetőség, amit talán azért
választanak sokan, mert így nem kell megváltoztatniuk életüket. A hit, az
elfogadás egy másik lehetőség, ami életünk megjavítását kívánja.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézusunk, lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk arra,
hogy téged követve megvalósítsuk mindazt, amit kérsz tőlünk. Szavad
valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé
vezető utat mutatja meg. Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk el ezen
az úton, s tudjuk, hogy te kísérsz minket. De nem szeretnénk
elbizakodottak lenni, tudván, hogy a lelkesedés csökkenni fog, amikor
látjuk, hogy a mi életutunk, miként a tiéd is, keresztútként végződik.
Kereszthordozásod példája, szenvedésed példája, türelmed példája, az
Atyának való engedelmességed példája adjon erőt ahhoz, hogy ne forduljunk
el soha tőled, hanem mindig hittel kövessünk téged!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése