2019. szeptember 22., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2019. szeptember 23. hétfő

2019. szeptember 23. – Hétfő

Evangélium

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
Lk 8,16-18

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Jézus egy rövid példát mond a lámpáról, amelyet olyan helyre tesznek, ahonnan az egész házat bevilágítja. Szent Márk írásában ennél a példánál a lámpa a lényeges, amely Krisztus tanítását jelképezi. Eszerint az Úr tanítása nem maradhat rejtve, hanem mindenkihez el kell juttatni annak világosságát, igazságát. A Lukács szerinti változatban viszont nem a lámpa, hanem az azt meggyújtó és központi helyre helyező személy áll a középpontban. Ezek szerint Krisztus az, aki elhozza az emberek számára a hit és az üdvösség világosságát jelentő tanítást.
Ő a próféta, aki megtérésre hívja az embereket. Ő a Mester, akinek életformáját megtanulják tanítványai. Ő a gyógyító, aki nem megy el a betegek mellett, hanem irgalmasságot tanúsít irántuk. Ő a törvények hiteles magyarázója, aki szavával és példájával tanítja az isteni parancsokat. Ő az Úr, akinek átadják életüket azok, akik követésére vállalkoznak. Ő a magvető, akinek szava jó magként hull mindazok szívébe, akik az örök életre vágyakoznak és elindulnak az üdvösség útján. Ő a tanító, aki újszerű módon mutatja be az Istennek tetsző életvitelt. És immár ő a fény hordozója, az emberek megvilágosítója, aki a bűn sötétségéből és a hitetlenség homályából az igaz élet és a hit világosságára vezeti az embereket.
Az evangélium fénye és Krisztus személye az én számomra is utat mutat az üdvösségre.
© Horváth István Sándor


Imádság

Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A veled való találkozás egykor megerősítette az apostolokat a szeretetben. Új hit és új remény ébredt bennük. Új erőre gyulladtak a te szeretetedtől, majd pedig pünkösdkor megkapták a Szentlélek ajándékát, hogy erős lélekkel végezzék az evangélium hirdetését és az emberhalászatot. Új élet kezdődik számomra is. Adj nekem erőt ahhoz, hogy végigfussam pályámat, és teljesítsem azt a feladatot, amelyet rám bízol, hogy tanúságot tegyek az evangélium igazságáról a reményvesztett embereknek.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190923.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-felirakozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum