2018. július 19., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2018-07-20

2018. július 20. – Péntek

Evangélium

Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!" Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének? Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!", akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is."
Mt 12,1-8

 
Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán már szót ejtettünk arról, hogy a törvények farizeusi értelmezése milyen elviselhetetlen terhet jelentett az emberek számára. A mai és a holnapi részlet két példával világítja meg, hogy a farizeusok túlzott szigorúsággal értelmezték a szombati nyugalomra vonatkozó parancsot. Értékelésük szerint Jézus tanítványai megszegik a szombati nyugalmat, mert munkát végeznek, amikor egy búzamező mellett elhaladva leszednek néhány kalászt és a zsenge búzaszemeket megeszik. A kalászok letépése ugyanis aratásnak minősül szerintük, ez pedig munkavégzés, azaz szombaton tilos ilyet tenni.
Jézus védelmébe veszi tanítványait és nem helyteleníti cselekedetüket, mert túlzásnak és helytelennek tartja a farizeusi törvényértelmezést. Válaszában bírálatot fogalmaz meg azokról, akik kiüresedett módon tartják meg a törvényeket és nem látják azok eredeti szándékát. A törvények lényege ugyanis az, hogy az ember Isten felé fordulhasson a szeretet érzésével és kifejezhesse iránta tiszteletét. Eredetileg ezt szolgálta a szombati nap, a nyugalom napja, az istentisztelet napja, a felebaráti szeretet gyakorlásának napja.
Jézus a parancsok helyes értelmezőjeként lép fel, aki nem a törvény betűjét nézi, hanem annak szellemiségét, s aki nem a parancsok látszat szerinti megtartását várja el tanítványaitól, hanem azt, hogy Isten parancsainak engedelmes teljesítése szeretetből fakadjon.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgájuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
Igenaptár
 
Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
Bartimeus ma - 20180720
 

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum