2018. július 17., kedd

[Napi e-vangelium] 2018-07-18

2018. július 18. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus így fejezte be tanítását: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Mt 11,25-27

 
Elmélkedés

Jézus rövid imáját olvassuk a mai nap evangéliumában. Hálát ad a mennyei Atyának a kinyilatkoztatásért, a tanításért, amelyet őrá, a Fiúra bízott és magasztalja Istent azért, hogy a kicsinyek hittel befogadják a tanítást. De mit gondoljunk arról, hogy a „bölcsek és okosak" előtt rejtve maradt tanítása? Egyesek talán valamiféle beletörődést látnak ebben, mintha Jézus tehetetlenül belenyugodna abba, hogy a vallási vezetők elzárkóznak előle, elutasítják üzenetét. Úgy tűnik, hogy az imát olyannyira áthatja és jellemzi az öröm, a magasztalás, hogy nem volna helyénvaló kényszerű beletörődésről beszélnünk. Inkább arról van szó, hogy Isten meghagyja mindenkinek a szabadságát. Isten országának és az üdvösség örömhírének elfogadása nem kényszer az ember számára. Mindenki saját végső sorsát figyelembe véve eldöntheti, hogy akar-e az evangélium szerint élni vagy nem.
Jézus imája valójában abból a szempontból jelentős, hogy feltárja benne az Atyával való kapcsolatát. Kijelenti, hogy az Atya „mindent átadott neki." Ez egyrészt azt jelenti, hogy a Fiú az Atyával együtt örökkévaló és mindenható Isten, másrészt, hogy minden hatalmat megkapott az Atyától földi küldetése teljesítéséhez. Megtudjuk azt is, hogy az Atya és a Fiú kölcsönösen ismerik egymást, amely egylényegűségükből fakad, s egyetlen teremtmény sem ismerheti őket jobban, mint ők egymást. Mi emberek a kinyilatkoztatásból, Isten önközléséből ismerhetjük meg őt, s ennél többet róla csak akkor tudhatunk majd, ha eljutunk hozzá az örökkévalóságba.
© Horváth István Sándor


Imádság

Add, Uram, hogy a mai napon teremtő és boldogító erővel tudjak azok sorába állni, akik jót tesznek, akik munkájukat és kötelességüket teljesítik, akik az emberekkel úgy érintkeznek és úgy bánnak, mint a te gyermekeiddel! Tartozzam én is azok közé, akik jót tesznek, akik irgalmasak és megértők! Szavaim ne sötétítsék el a napot, ne mondjak rosszat, és ne sebezzek meg senkit! Ne mondjak valótlant, és ne vezessek félre másokat! Dicsérjelek szüntelen téged, és emeljem föl, bátorítsam azokat, akiknek lelkére a sötétség éjjele száll!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
Igenaptár
 
Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
Bartimeus ma - 20180718
 

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum