2018. június 3., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2018-06-03

2018. június 3. - Úrnapja, Krisztus szent teste és vére

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt
feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): "Mit akarsz, hová
menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?" Erre elküldte
két tanítványát ezekkel a szavakkal: "Menjetek a városba. Találkoztok
ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová
bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol
van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal
elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas,
emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk." A tanítványok elmentek, s a
városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a
húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta,
megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én
testem." Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és
mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: "Ez az én vérem, a
szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom
többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten
országában." Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák-hegyére.
Mk 14,12-16. 22-26
Elmélkedés:
Noé esetének tanulságai
Gyermekkorom egyik kedvenc bibliai története az volt, amikor a vízözön
idején Noé bárkát épített Isten parancsára, így menekült meg ő és
családja, valamint az állatok, amelyeket bevitt a bárkába. Felnőttként
újraolvasva a történetet mindig új elemet, új tanulságot fedezek fel
benne. Az elmúlt napokban ismét elolvastam Noé bárkájának építését és
különös utazását, és rácsodálkoztam egy olyan dologra, amit korábban is
olvastam, de valahogy átsiklottak a gondolataim a szavak felett. Arra a
mozzanatra gondolok, hogy amikor a föld felszáradt és minden élőlény
kijött a bárkából, akkor "Noé oltárt épített az Úrnak és áldozatokat
mutatott be" (Ter 8,20).
Három dolog miatt tartom érdekesnek ezt a mozzanatot. Először is azért,
mert Noé nem kezd el házat építeni magának és családjának, sem istállót
az állatoknak. Egy meglehetősen hosszúra nyúlt és viszontagságos hajóút
után biztosan elege volt neki és mindenkinek a hajón való
tartózkodásból, és jól esett volna biztos menedékbe húzódnia, amely
szilárdan áll a földön és végre nem imbolyog állandóan a vízen, mégsem
ez volt az első gondolata. Ő nem magára gondolt, hanem arra, hogy hálát
adjon Istennek a szabadulásért, a túlélésért, ezért épít oltárt és
mutat be áldozatot.
Másodszor pedig azért érdekes Noé ténykedése, mert az égvilágon senki
nem mondta neki, hogy építsen oltárt. Korábban mindent úgy és akkor
tesz, ahogyan és amikor az Úr kéri tőle. Amikor Isten azt mondja, hogy
fogjon neki a bárka építésének, akkor ő ezt az Úr parancsára megteszi,
pedig még egy felhőcske sincs az égen, amelyből eső eshetne. Amikor azt
a parancsot kapja, hogy szálljon be a bárkába és vigye be mind az
állatokat, akkor Noé ezt megteszi. Amikor pedig a vízözön elmúltával
Isten azt mondja neki, hogy eljött annak az ideje, hogy mindenki
kiszálljon a bárkából, akkor Noé, családja és valamennyi állat kijön a
bárkából a szárazföldre. Noé mindig meghallgatja az Úr parancsát és
engedelmesen teljesíti a kérést. De azt nem mondja neki Isten és nem
mondja neki senki, hogy építsen oltárt és hálája jeleként mutasson be
áldozatot, Noénak mégis ez az első cselekedete. A hála érzése nem
parancsra ébred a szívében, hanem önmaga ébred rá, hogy méltó volna a
szabadulás után kifejezni háláját a szabadítónak, Istennek.
És a harmadik tanulság: Noé oltárépítő buzgósága azzal zárul, hogy
Isten megérzi az áldozat jó illatát és elhatározza, hogy többé nem
pusztítja el vízözönnel a földet (vö. Ter 8,21-22). Isten tehát
elfogadja az ember áldozatát, mint hálájának megnyilvánulását. Miért is
hozom fel Noé példáját ma, úrnapján, Krisztus szent testének és
vérének, az Oltáriszentségnek az ünnepén?
Az Istennek való hálaadás első helyen legyen az életünkben! Minden
szentmise hálaadás. Illő, hogy legalább vasárnaponként részt vegyünk
ezen a közös hálaadáson. Aki ezt nem tartja fontosnak, az hálátlannak
mutatkozik Isten iránt, mintha semmit sem köszönhetne Istennek. A
hálaadásra nem egy írott törvény, nem egy parancs biztat minket. Nem
azért veszünk részt a szentmisén, mert a tízparancsolat harmadik
törvénye ezt mondja: Az Úr napját szenteld meg! A hála érzése fel kell,
hogy ébredjen a szívünkben parancs nélkül is. Ne maradjunk hálátlanok!
Isten pedig elfogadja a hálaadásként felajánlott áldozatunkat.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus Krisztus! Hiszem, hogy valóságosan jelen vagy az
Oltáriszentségben. Valahányszor elindulunk a templomba, a szentmisére
felébresztem szívemben az irántad való szeretetet és hálát. Azzal a
szándékkal veszlek magamhoz az Oltáriszentségben, hogy megerősítsem
szeretetemet. A veled való egységből és a szent testeddel való
táplálkozásból erőt merítek mindennapi feladataimhoz és a bűn elleni
küzdelemhez. Köszönöm, Uram, hogy jelenléteddel megerősítesz!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180603.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum