2017. december 2., szombat

[Napi e-vangelium] 2017-12-02

2017. december 2. - Szombat

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: "Vigyázzatok, hogy
el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági
gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a
csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát
és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd
bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,34-36
Elmélkedés:
Az egyházi év utolsó napjának evangéliuma a végső idők hirtelen
bekövetkeztére figyelmeztet minket, ugyanakkor a virrasztásra való
emlékeztetéssel már átvezet minket a holnapi nappal kezdődő adventi
időbe. A virrasztásnak és a lelki éberségnek az a célja, hogy
felkészítsen minket a Jézussal való találkozásra. Az elmúlt napok
leírásaiból kiderült, hogy a világ mulandó. A világ elmúlása nem teljes
megsemmisülést vagy pusztulást jelent, hanem a világ újjáteremtését
Isten által. Emberi lelkünket Isten megmenti és testünket is
feltámasztja az örök életre. Készüljünk erre a találkozásra, s ne
engedjük, hogy az evilági teendők és gondok elvonják figyelmünket végső
célunkról.
Isten uralmának nem képes ellenállni az emberi erő, a sokszor
győzedelmeskedő hadsereg vagy a királyi hatalom. Isten uralma biztosan
megvalósul. A választottak elnyerik jutalmukat. A számukra készített és
Isten által vezetett országnak soha nem lesz vége.
Ne feledkezzünk el arról, hogy az Úr eljövetele bármikor bekövetkezhet
és mindenkor ébernek kell lennünk. Aki lelkileg ébren várja jövetelét,
nem kell félnie az ítélettől, hanem igazi öröm tölti el, hiszen az Úr
érkezése az üdvösséget hozza el számára. Az állandó imádság ezt az
éberséget segíti bennünk azáltal, hogy Istenre figyelünk.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Uram, Jézus! Nagy öröm él szívemben, mert emberré lettél, beszálltál
életem hajójába és ezzel részt vállaltál életemből. Azért teszed ezt,
hogy velem együtt indulj a világ nagy tengere felé. Emberi erőm sokszor
kevésnek bizonyul. Kudarc és sikertelenség ér nap mint nap, de a veled
való találkozás óta újra erőt érzek magamban, és lelkesedést, hogy
ismét érted fáradozzak. Taníts engem, hogy mindig engedelmeskedjek
szavadnak és emberhalász legyek, aki bátran indulok az emberekhez, hogy
hirdessem a te evangéliumodat.


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171202.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum