2017. május 30., kedd

[Napi e-vangelium] 2017-05-30

2017. május 30. - Kedd

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott:
"Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen
téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek,
akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy
megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te
küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám
bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a
dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt!
Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál.
Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már
tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled
vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az
igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél
engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket
nekem adtál. Tieid ők- hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az
enyém, ami a tiéd -, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább
itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek."
Jn 17,1-11a
Elmélkedés:
Jézus az utolsó vacsorán tanítványaihoz intézett beszédét követően az
Atyához imádkozik. Már felkészült rá, hogy néhány óra múlva elfogják és
hamarosan meghal. Élete utolsó perceiben mintegy számvetést tart
küldetésének eredményéről. Már most kijelenti, hogy küldetésének
hűséges teljesítésével, az igazság tanításának átadásával és az Atya
megismertetésével dicsőséget szerzett Istennek, pedig az igazi
engedelmesség utolsó nagy próbája még hátra van. A szenvedés és a halál
önként vállalása szerzi meg a legnagyobb dicsőséget az Atyának, aki
éppen ezt az önfeláldozó engedelmességet kéri a Fiútól. Jézus
engedelmessége pedig kiérdemli, hogy az Atya is megdicsőítse őt
azáltal, hogy feltámasztja a halálból.
Imájában Jézus egyrészt előre tekint, hogy felmagasztalását követően
újra találkozhat az Atyával, másrészt tanítványaira gondol, azokért
imádkozik, akik hittek benne. S mivel minden tanítványát sajátjának
tekint, ezért mindenkit szeretne elvezetni a mennyországba. Akkor
követhetjük őt a mennybe, ha megőrizzük a Jézussal való egységet,
hiszünk benne és tanítása szerint élünk. Mennybe jutásunk alapja az a
remény, hogy a Jézust megdicsőítő mennyei Atya üdvözíteni akar minket.
A mi hazánk, örök otthonunk a mennyben van.
Vajon az én életem megdicsőíti-e Istent? Keresem-e és teljesítem-e
Istentől kapott küldetésemet?
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Mindenható Úristen, aki gondviselésed eszközeiül gyarló embereket
választván, ily módon is kitünteted isteni hatalmadat a világ
kormányzásában, áraszd ránk kegyelmedet, hogy ki imádva elismerem
benned a legfőbb hatalmasságot és minden hatalom kútfejét: annak
általad rendelt egyházi és világi képviselőit köteles engedelmességgel
tiszteljem, s így isteni törvényednek készséggel hódolva, teljesítsem
szent akaratodat.
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
A Szent Márton ház felszentelése A Szent Márton evangelizációs ház
felszentelésének helye és időpontja: Zalalövő, 2017. június 10.
szombat.
A Szent Márton ház a városközpontban, közvetlenül a templom és a
plébánia mellett található (GPS: 46.84603°/16.58530° vagy Zalalövő,
Szabadság tér).
Program:
10.00: szentmise a templomban
11.00: gyermekek műsora és a ház felszentelése. A ház megtekintése,
szeretetvendégség.
11.30: Papp Lajos professzor előadása
Szeretném, ha a szentelési ünnepség az e-vangélium olvasók közös
hálaadása lenne a jó Isten felé, amely alkalommal én is személyesen
fejezhetem ki köszönetemet az adakozók felé. Az ünnepség során szívesen
találkozok az e-vangélium olvasókkal, és szeretnék a jelenlévőknek egy
kis ajándékot átadni. Az ünnepségre szeretettel hívom. Kérem, ha tud
jönni, a zalalovo@gmail.com címen jelezze ezt a tervezhetőség
érdekében. Jelzem, hogy ezekben a napokban a nagy érdeklődés miatt
szállást a Szent Márton házban nem tudunk biztosítani.
Eddigi munkánk
Két és fél év eredményeként teljes mértékben közadakozásból valósult
meg a Szent Márton evangelizációs ház. Nem kaptunk semmilyen Európai
Uniós vagy országos hazai intézménytől nagy összegű támogatásokat,
hanem sok-sok evangélium olvasó imádságából és kisebb-nagyobb
adományából, mégpedig jó szívvel adott adományából építkeztünk. Ezúton
is hálásan köszönöm, ha akár a legkisebb összeggel Ön is támogatta az
evangelizációs ház megvalósulását. Imádkozom azért, hogy a jó Isten
minden adakozót jutalmazzon meg bőségesen.
Hátralévő feladatok
Az épület berendezése még nincs 100%-ig kész, de szeretnénk a
szentelésig a legfontosabbakkal elkészülni. Hátra van még az emeleti
két vendégszoba bútorozása ágyakkal, beépített szekrényekkel és mini
konyhával. Szeretettel kérem, lehetőségei szerint segítse munkánk
befejezését. Köszönöm nagylelkű támogatását!
www.szentmartonhaz.hu
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. május 30.
Adományt az alábbi módokon lehet küldeni. Akik névtelenül szeretnének
adakozni, kérem, jelezzék ezt, például az utalás közlemény rovatában.
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház berendezése
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Szent Márton ház berendezése
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002
6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk egyszerűen igényelhető a www.szentmartonhaz.hu
honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy a Szent Márton ház berendezésének támogatásához kér
csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Szent Márton ház berendezése
+1 Kérem, hogy akik cégük nevében szeretnének adakozni és a cég
könyvelése számára igazolást kérnek közcélú adományukról, a
zalalovo@gmail.com címen jelezzék felém ezen igényüket. Köszönöm!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170530.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum