2017. május 26., péntek

[Napi e-vangelium] 2017-05-26

2017. május 26. - Péntek

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom
nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti
szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor
szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte
gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember
született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd
viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki
sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több
kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a
Elmélkedés:
Szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul - szól hozzánk Jézus az
evangéliumban. A Szentírásban a szomorúság egy Istentől távoli életet
és a bűn állapotát jelenti. Az öröm pedig annak a jele, hogy az ember
Isten közelségében él és megkapja Istentől azokat az adományokat,
amelyek szükségesek lelki fejlődéséhez. A bölcs ember kerüli az előzőt
és keresi Isten közelségét, barátságát. Az apostolok számára a
szomorúság forrása Jézus közeli távozása. De távolléte nem fog örökké
tartani, hiszen a halála után harmadnapon feltámad és újra láthatják
tanítványai. Ez a viszontlátás újra örömmel tölti majd el őket, s ily
módon valóban örvendezéssé alakul át szomorúságuk.
A keresztény embernek nincs oka az elkeseredésre és az életuntságra,
még a nehéz helyzetekben sem, hiszen Isten minden szomorúságunkat és
elkeseredésünket örömmé tudja változtatni, mégpedig olyan örömmé, ami
nem múlik el, s amelyet senki sem tud elvenni tőlünk.
Lelki fejlődésünknek íme ez az útja: Isten szeretetté alakítja át a
szenvedésünket, s halálunkat, amit mi emberi szempontból a legnagyobb
szenvedésnek tartunk, a legnagyobb jóvá alakítja át, amikor feltámaszt
minket, s az örök boldogságnak válunk a részeseivé. Engedjük, hogy
Isten a lelkünkhöz érjen! Engedjük, hogy szenvedéseinket örömmé
változtassa!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat,
és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd
őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz
tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad
juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged
követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted!
Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan
éljünk!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170526.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum