2017. május 21., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2017-05-21

2017. május 21. - Húsvét 6. vasárnapja

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem,
tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más
Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek
marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti
ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván
titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ.
Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én
pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret
engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni
fogom, és én megmutatom neki magamat.
Jn 14,15-21
Elmélkedés:
Az Igazság Lelke
A húsvéti időszak vége felé közeledve arról olvasunk az evangéliumban,
hogy Jézus megígéri övéinek a Szentlelket, akinek eljövetelét a húsvéti
időt lezáró pünkösdkor ünnepeljük. Ezt mondja: "Kérni fogom az Atyát,
és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre
veletek marad." Miért fontos számunkra a Lélek velünk maradása? Ha a
Szentlélek nincs jelen az Egyházban és a hívekben, akkor Isten
végtelenül messze van tőlünk és nem érezhetnénk jelenlétét, szeretetét.
Ha a Szentlélek nincs jelen, akkor Jézus csak egy múltbeli személy,
akinek tanítását már régen elfelejtette volna mindenki. A Szentlélek
nélkül az evangélium holt betű volna csupán, nem értenénk meg annak
üzenetét, nem válhatna életté bennünk. Ha a Szentlélek nem lenne jelen
korunkban, akkor az Egyház csupán intézmény volna és nem tudná az
emberek üdvösségét szolgálni. Ha nem a Szentlélek indítana minket az
evangélium terjesztésére, akkor a hit hirdetése üres reklámként
hangzana. Ha a Szentlélek nem szállna le közénk, akkor a szentmise
régmúlt idők egyszeri eseményére való emlékezés volna és nem az Úr
szüntelenül megújuló áldozata. Ha a Szentlélek nem indítana minket igaz
és őszinte bűnbánatra, akkor farizeusok gyülekezete volnánk. Ha Isten
Lelke nem gyújtaná meg bennünk újra és újra a keresztény élet és
tanúságtétel lángját, akkor legfeljebb Isten parancsainak szolgalelkű
teljesítői lennénk.
Kérnünk kell tehát az Atyát, hogy küldje el hozzánk a Szentlelket!
Kérnünk kell Jézust, hogy ígérete szerint eljöjjön hozzánk, betöltse
lelkünket a Szentlélek. Kérnünk kell, hogy szüntelenül velünk maradjon,
velünk legyen a Lélek. Mert ha a Szentlélek velünk van, akkor
folytonosan megszületik, megvalósul bennünk és köztünk az Isten
országa. Ha a Szentlélek velünk van, akkor tudunk figyelni Istenre, az
ő útmutatásaira. Ha a Szentlélek velünk van, akkor érezni fogjuk a
feltámadt, az élő Krisztus jelenlétét. Ha a Szentlélek velünk van,
akkor segít minket, hogy életté váltsuk az evangéliumot és ahhoz
méltóan éljünk. Ha a Szentlélek közöttünk van, akkor az Egyház
közösség, Isten népe. Ha a Szentlélek bennünk lobog, akkor új pünkösd
lesz minden megszólalásunk, amely megérinti az emberi szíveket. Ha a
Szentlélek eltölt minket, akkor minden szentmisénk örömteli ünneplés és
a feltámadás várása lesz.
Az eljövendő Szentlelket Jézus Vigasztalónak és az Igazság Lelkének
nevezi ezen a helyen. Az eredeti görög szövegben a Paraklétosz
kifejezés szerepel, amely nem Vigasztalót jelent, hanem azt a személyt
jelöli, akit valaki mellé állítanak azért, hogy az ő segítségére legyen
valamilyen ügyben, inkább tehát ügyvédnek vagy pártfogónak
nevezhetnénk. Ilyen értelemben áll mellénk a Szentlélek. Jézus azért
ígéri meg és azért küldi el nekünk a Szentlelket, hogy távozása után is
legyen pártfogónk, aki segít minket. Az Úr így biztosítja azt, hogy
mennybemenetele után is köztünk maradhasson Szentlelke által.
A Szentlélek másik megnevezése szerint ő az Igazság Lelke. A Lélek
védelmezi a krisztusi igazságot a sátán hazugságaival szemben. Ő
világosítja meg értelmünket, hogy meg tudjuk különböztetni az igazságot
és a hazugságot. Ő ad nekünk erőt, hogy az igazságot kövessük és ne a
hazugság szolgái legyünk.
Az apostolokhoz hasonlóan várjuk imádkozva Jézus ígéretének
beteljesedését, várjuk a Szentlélek eljövetelét!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te azt mondtad, hogy a Lélek örökre velünk
marad. Semmi okunk sincs tehát kételkedni abban, hogy a Szentlélek
napjainkban is velünk, bennünk van. Hisszük, hogy a Szentlélek
közösséget teremt és ő biztosítja a közösség egységét. Közösséget
teremt Istennel, az általad alapított Egyházzal és közösséget az Egyház
tagjai között. Hisszük, hogy a Szentlélek Isten ereje bennünk, Isten
hatalma bennünk, Isten ajándéka számunkra. Az általad küldött Lélek nem
a földi dolgok szeretetére tanít minket, hanem az örökkévalókra
irányítja figyelmünket. Azzal a vággyal várjuk a pünkösdi Szentlelket,
hogy élő közösséget teremtsen, megszentelje életünket és az örök életre
segítsen minket!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170521.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum