2017. május 4., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2017-05-04

2017. május 4. – Csütörtök

A kenyérszaporítás utáni napon Jézus így szólt a sokasághoz: „Senki sem
jöhet hozzám, ha nem vonzza az Atya, aki küldött engem. Én feltámasztom őt
az utolsó napon. A prófétáknál ezt olvassuk: „Mindnyájan Isten tanítványai
lesznek." Mindaz, aki hallgat az Atyára, és tanul tőle, hozzám jön. Nem
mintha az Atyát látta volna valaki. Csak aki Istentől való, az látta az
Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete
van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, és
mégis meghaltak. Itt a mennyből alászállott kenyér, hogy aki eszik belőle,
meg ne haljon. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e
kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adni fogok, az én testem a
világ életéért."
Jn 6,44-51

Elmélkedés:

A csodálatos kenyérszaporítás után, tehát azt követően, hogy az emberek
jóllaktak a Jézus által adott földi kenyérrel, az Úr az élet kenyeréről
tanít. Mondanivalójának megértéséhez a kenyérszaporítással kapcsolatban
nem a csodára kell összpontosítanunk, azaz nem arra a mozzanatra, hogy
miként válik a kevés táplálékból annyira sok, hogy több ezer ember
jóllakhat belőle, hanem arra a tényre, hogy Jézus ad kenyeret az éhező
embereknek. A mai evangéliumban ugyanis a beszédnek ahhoz a részéhez
érünk, amikor a mi Urunk világosan kimondja, hogy az általa adott kenyér
az ő teste. Ezzel az Eucharisztia titkára akarja előkészíteni tanítványait
és az embereket. Arra a titokra, amit az utolsó vacsorán tesz, amikor a
kenyeret és bort saját testévé és vérévé változtatva adja oda az
apostoloknak. Ez a csoda ismétlődik meg minden szentmisében. A kenyér
Krisztus testévé, a bor az ő vérévé változik át, majd a pap rámutat, és
ezt mondja: „Íme hitünk szent titka." Ennek a titoknak válunk részeseivé,
amikor a szentáldozáskor Krisztus szent testét, az Eucharisztiát magunkhoz
vesszük.
Elfogadom-e hittel, hogy Krisztus valóságosan jelen van az
Eucharisztiában? Élek-e a szentáldozás lehetőségével, hogy az Úr Jézus
bennem éljen? A kenyér, amelyet ad, az ő teste a világ életéért és értem.
Uram, add nekem magadat az örök élet kenyerében!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Istenem, gyarapítsd, sokasítsd Egyházadat, és egyesíts mindenkit
egységben! Tedd, hogy a nép feddhetetlenül éljen, egyetértő legyen a te
igaz hitedben és annak megvallásában! Sugalld szívükbe tanításod szavát!
Hiszen a te ajándékod, hogy elfogadtál Krisztusod evangéliumának
hirdetésére, és arra késztettél, hogy jó, neked kedves cselekedeteket
vigyünk végbe.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170504.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum