2017. március 8., szerda

[Napi e-vangelium] 2017-03-08

2017. március 8. – Szerda

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk:
„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet,
mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel
együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket,
hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van,
mint Jónás."
Lk 11,29-32

Elmélkedés:

„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet,
mint Jónás próféta jelét" – szól Jézus kortársaihoz. Szavai valóban
kemények, egyesek akár sértőnek is tekinthették annak idején. Vajon mi
állhat Jézus határozott szavainak hátterében? Mit akart elérni
kijelentéseivel? Biztosan nem a sértés állt szándékában és nem is az
ítélkezés, hanem fel akarta rázni hallgatóságát. Rá akarta őket ébreszteni
arra, hogy nem Isten útjain járnak. Az ószövetségi idők prófétáira
jellemző ez a fajta beszédmód, akik szintén nagyon kemény szavakat
használtak, amikor a népet szembesíteni akarták bűnös életmódjukkal. A
prófétáknál ehhez gyakran párosul a fenyegetően közelgő isteni ítélet
meghirdetése, amely viszont Jézus szavaiból hiányzik. Ő inkább azt helyezi
előtérbe, hogy aki felismeri a jeleket, hallgat az isteni
figyelmeztetésekre és megtér, az elnyeri az üdvösséget.
Az Úr kijelentésének második része ránk is vonatkozik, akik időnként
szeretnénk megerősítő jeleket látni. Isten valóban ad jeleket az
embereknek, amelyek alkalmazkodnak emberi természetünkhöz és
felismerhetőek számunkra. Általuk megismerjük Isten létezését,
gondolatait, szándékait, személyesen velünk kapcsolatos akaratát. Ezek az
isteni jelek üdvösségünket szolgálják. Napjaink egyik ilyen jele az
irgalmas Jézus arca. Mit mond nekem ez az arc, amikor most, a nagyböjti
időben szemlélem?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Atyánk! Itt vagyok szolgáltadra, a Te gyermeked, hogy rajtam keresztül
folytasd szereteted munkáját a világban azáltal, hogy Jézust adod nekem,
rajtam keresztül másoknak és az egész világnak. Imádkozzunk egymásért,
hogy Jézus szerethessen bennünk és általunk azzal a szeretettel, mellyel
az Atya szereti Őt.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170308.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum