2017. február 21., kedd

[Napi e-vangelium] 2017-02-21

2017. február 21. – Kedd

Abban az időben: Jézus és tanítványai átmentek Galileán. Jézus azonban nem
akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt
mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután
megölték, harmadnapra feltámad." Ők nem értették ezeket a szavakat, de
féltek megkérdezni Jézust.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte
tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?" Tanítványai azonban hallgattak, mert
az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük.
Akkor Jézus leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első
akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája."
Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította; majd magához ölelte,
és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben,
engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt,
aki küldött engem."
Mk 9,30-37

Elmélkedés:

Jézust tovább kísérjük útján, amely szenvedésének és halálának
helyszínére, Jeruzsálembe vezet. Azt, hogy Jézus mennyire tudatosan halad
előre ezen az úton és szembenéz a rá váró szenvedésekkel, világosan
bizonyítja, hogy immár második alkalommal jövendöli meg tanítványai előtt,
hogy mi fog vele történni Jeruzsálemben. Az első alkalommal Péter apostol
reakciója jelezte, hogy a tanítványok nem értették meg Mesterük
kijelentéseit, messiási elképzeléseikbe nem fért bele az Úr halála. Most
sem jobb a helyzet, továbbra is érzéketlenek, hiszen nem az Úr sorsa, nem
az általa mondottak a beszélgetésük témája, hanem rangsort igyekeznek
felállítani maguk között.
Mi viszont ne az ő versengésükre figyeljünk, hanem térjünk vissza
elmélkedésünkben Jézus szavaihoz! Jövendölését így kezdi: „Az Emberfiát az
emberek kezére adják." Jogos a kérdés: Ki itt a cselekvő személy? Ki adja
Jézust az emberek kezére? A válasz egyértelmű: maga Isten adja az emberek
kezébe a Fiút vagy legalábbis megengedi azt, hogy az emberi gonoszságnak
egy ideig hatalma legyen felette. E gonoszság akkor éri el tetőpontját,
amikor az emberek Jézust „megölik." Ezt követően Jézus „feltámad", illetve
feltámasztja őt a halálból az Atya. Megjegyzendő, hogy nem lehet éles
határt húzni aközött, hogy a feltámadás mennyire történt Jézus saját
erejéből és mennyire köszönhető az Atya cselekvésének.
Jézusom! Hiszek feltámadásodban! Vezess engem az örök életre!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Neved megvallása a te személyedhez és az általad
létrehozott közösséghez, az Egyházhoz kapcsol minket. Miként az apostolok
azon fáradoztak, hogy igehirdetésükkel megismertessék a te nevedet, a te
személyedet az emberekkel, ugyanúgy nekünk is életünk példájával kell
dicsőséget szereznünk neked. A te nevedben szeretnénk cselekedni, hogy így
az üdvösség megvalósulását szolgáljuk a világban. Neved megvallásával
kifejezzük, hogy az üdvösségre törekszünk.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170221.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum