2016. december 6., kedd

[Napi e-vangelium] 2016-12-06

2016. december 6. – Kedd

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit
gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem
hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse
az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek:
jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így
mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül."
Mt 18,12-14

Elmélkedés:

A tegnapi elmélkedésben már szó esett arról, hogy a bűntől való
szabadulást egyedül Isten adhatja meg az embernek. A bűn ugyanis olyan
élethelyzet, amelyből az ember nem képes a maga erejéből felemelkedni és
más emberek segítségére sem számíthat. A bűn olyan szándék, szó, tett vagy
mulasztás az ember részéről, amelyért felelősek vagyunk, és amely
megrontja kapcsolatunkat Istennel és embertársainkkal. Ezt a helyzetet
szemlélteti a mai evangéliumban Jézus példabeszéde az elveszett bárányról.
A hasonlat újdonsága abban rejlik, hogy maga Isten indul el keresni és
megmenteni a bűnös, az eltévedt embert. Az ószövetségi idők tanítása
szerint a bűnét beismerő embernek minden igyekezetével arra kell
törekednie, hogy kiengesztelje Istent és ezáltal elhárítsa a bűnéért járó
jogos isteni büntetést. Ezzel szemben az újszövetség igazi örömhírét
hirdeti Jézus, aki nem egyoldalúan szemléli a bűnbocsánat eseményét, hanem
az ember bűntől való szabadulásának vágya mellett bemutatja a másik oldalt
is, azaz az emberhez lehajló isteni irgalmasságot, az embert felemelő
isteni jóságot, az ember számára új lehetőséget adó Istent.
Az adventi időben jó rácsodálkoznunk arra, hogy a bűnös emberiség
megsegítésére siető Isten irgalma nyilvánul meg abban, hogy elküldte Fiát,
az emberiséget a bűntől megváltó Jézust.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Ó örök Ige, Isten és Mária Fia, újítsd meg a lelkek rejtekében születésed
csodáját! Megváltott fiaidat öltöztesd halhatatlanságba, gyújts bennük
szeretetet, egyesítsd valamennyit titokzatos Tested kötelékeivel, hogy
eljöveteled meghozza a biztos békét, az egyesek és a népek közötti
testvéri összefogást! Ámen.
Boldog XXIII. János pápa

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Szívem első gondolata 2017. címmel megjelent könyvben a jövő évi
evangéliumhoz tartozó elmélkedések gyűjteménye. A könyv azért kapta az
ismert reggeli ima első soráról (Szívem első gondolata) címét, mert azt a
célt szolgálja, hogy a nap kezdetén a jó Istenre figyeljünk, arra, hogy
mit üzen nekünk Jézus. Az elmélkedések szövege új, nem az előző évek
ismétlése.
Megrendelhető a http://www.evangelium365.hu/webshop oldalon.

1000 könyv 1000 gyermeknek
Friss információ: Eddig 810 személy 1960 gyermek javára adakozott, és 1520
ajándék könyvet elküldtünk. Az akció részleteiről az alábbi linken
részletes információkat találtok:
http://www.evangelium365.hu/list/projektek/1000
Kérem, segítsétek evangelizációs és karitatív munkánkat. 1200 Ft adomány
elegendő arra, hogy egy gyermeknek ünneppé tegyük a karácsonyt. Az
adakozás az adakozónak is örömet fog jelenteni. A Jóisten fizesse meg
nagylelkűségteket!

Élő Kenyér jótékonyság
Friss információ: Eddig 125 személy 230 gyermek javára adakozott.
Lehetőség van arra, hogy előfizessétek az Élő Kenyér újságot egy határon
túli magyar gyermek javára. Ebben az esetben nem az előfizető, hanem egy
kárpátaljai, erdélyi vagy felvidéki magyar gyermek kapja az Élő Kenyeret.
Jótékonysági előfizetés 2017-re: 8000 Ft. Köszönöm, hogy segítitek a
határon túli magyar gyerekek evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2016. december 6.

Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges
adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 könyv 1000 gyermek vagy az
Élő Kenyér jótékonyság lehetőséget.

2. Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

3. Utalás külföldről Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg,
Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

4. Postai úton Adományát postai rózsaszín csekken is eljuttathatja a
következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címre
küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet
küldeni, illetve annak megjelölését, hogy melyik célra.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161206.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum