2016. december 5., hétfő

[Napi e-vangelium] 2016-12-05

2016. december 5. – Hétfő

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek
körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből
jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a
házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért
fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus
elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid."
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így
mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?" Jézus
pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban?
Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!" – vagy azt: „Kelj
föl és járj!"? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön
a bűnök megbocsátására." Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl,
fogd ágyadat, és menj haza!" Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt.
Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre
mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve
mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma."
Lk 5,17-26

Elmélkedés:

A bűn természetét és a bűnös ember magatartását több szempontból is
vizsgálhatjuk. Tény, hogy Isten olyan embert teremtett, aki az élet útját
botladozva, elesve, de újra felemelkedve járja. Ha ez nem így volna, a
szabadságunktól, a szabad akaratunktól lennénk megfosztva. Korunk emberét
sokszor jellemzi a bűn iránti érzéketlenség, de ez is csak viszonylagos.
Miközben saját hibáját az ember szívesen csökkenti és saját rossz
cselekedeteit jelentéktelennek minősíti, az ellene elkövetett bűnöket nem
tudja elfelejteni, azokat nem tudja megbocsátani és szüntelenül a bűnös
méltó megbüntetését szorgalmazza.
A mai evangéliumban egy béna ember meggyógyításáról olvasunk. A testi
gyógyuláshoz Jézus hozzáteszi a lelki gyógyulást, a bűnbocsánatot is, így
a korábban béna ember testi nyomorúságától megszabadulva és lelkileg
újjászületve távozhat. A történetben világosan elkülönül az emberi
gyengeség és az isteni erő, az emberi tehetetlenség és az isteni
cselekvés, az emberi akadékoskodás a jelenlévő farizeusok és törvénytudók
részéről és a szabadító isteni szó.
A történet azt jelzi, hogy a bűn olyan határhelyzet, amelyben megnyilvánul
emberségünk és megtapasztaljuk, hogy rászorulunk Isten segítségére,
megbocsátására. Egyedül Isten irgalma szabadíthat meg minket a bűntől.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem
tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli
jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az
ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben,
kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161205.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum