2016. november 5., szombat

[Napi e-vangelium] 2016-11-05

2016. november 5. – Szombat, Szent Imre herceg

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Csípőtök legyen
felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan
emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és
zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk
megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát,
asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy
a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a
szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj,
nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön
abban az órában, amikor nem is gondoljátok."
Lk 12,35-40

Elmélkedés:

A különféle hivatások az ember részéről megkövetelik a hűséget. Az orvos,
a tanító, a pap mindhalálig ugyanazt a munkát végzi, hűséges az emberek
szolgálatához, s magukhoz az emberekhez, akiket gyógyít, tanít vagy
lelküket gondozza. Ismert a hazához való hűség fogalma is. Bejárhatjuk a
világot, hosszabb-rövidebb ideig talán külföldön tartózkodunk, de a
nemzetünkhöz való hűség mindig hazahív. A házasság szintén olyan terület,
ahol szükség van a hűségre. A nehézségek idején különösen is szükség van a
házastársak hűségére, egymáshoz való ragaszkodására, a terhek közös
hordozására. Ezekben a példákban lényeges az ember hozzáállása, akarata.
Hűséges akarok maradni hivatásomhoz, a hazámhoz és házastársamhoz.
A vallásos ember ismeri az Istenhez és a hithez való hűséget is. Ezt
azonban nem az emberi akarat oldaláról érdemes megközelítenünk, hanem
onnan, hogy Isten hűséges az emberhez, hűséges az ember felé
kinyilvánított szeretetéhez, és Isten adja nekünk az erőt, kegyelmet
ahhoz, hogy hűségesek maradjunk hozzá és hitünkhöz. A mai napon ünnepelt
Szent Imre herceg életében megfigyelhetjük ezt a lelkületet. Életét
Istennek ajánlja, mert tudja, hogy hűséges az Isten, hűségesebb, mint
bárki ember. Istenhez való hűsége tanította meg őt arra, hogy éberen várja
az Úrral való találkozást.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, te megadod nekünk, hogy mindig újra kezdhetünk! Te ajándékozod
nekünk a jövőt. Minden nap érezzük, hogy múlik az idő, éveink száma véges.
Urunk, mindannyian szeretnénk végtelen távlatokban élni. Szeretnénk
megtapasztalni a soha el nem múló fényt, szeretnénk, ha mienk lehetne az
élet teljessége. Kérünk, add, hogy az előttünk álló időt igazi
gazdagodásra használhassuk! Add, hogy azt keressük mindig, ami soha véget
nem ér! Add, hogy mindennapjainkban megtapasztalhassuk: a szeretet soha el
nem múlik!

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Értesítelek benneteket, hogy hamarosan megjelenik a Szívem első gondolata
2017. című könyvem.
A könyv 2016. november 27. napjától (advent 1. vasárnapja) 2017. adventig
tartalmazza a napi evangéliumhoz írt elmélkedéseimet, illetve egy
imagyűjteményt. Szeretettel ajánlom azoknak, akik nem tudják vagy nem
szeretik az interneten olvasni, illetve azoknak, akik szívesebben viszik
magukkal könyv formájában. Az elmélkedések újak, tehát nem azonosak az
elmúlt évek szövegeivel.

Szeretettel ajánlom nektek a gyerekeknek szánt evangelizációs
kiadványainkat is. Az Élő Evangélium foglalkoztató füzet két változata is
megjelenik ebben az évben. Az egyik Szent Márton püspökünk példamutató
életéről ad tanítást a gyerekeknek, a másik pedig a 2017-es liturgikus "A"
év vasárnapjai és ünnepei kapcsán látja el őket kreatív feladatokkal,
hétről hétre. Mindkét kiadvány egész éves elfoglaltságot ad gyerekeknek. A
feladatok egyéni, közösségi és családi használatra egyaránt alkalmasak.

A megrendeléssel kapcsolatban részletes tájékoztatást találtok a következő
űrlapon (az űrlap biztonságos akkor is, ha a böngésző mást jelez):
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScRuaxAaeXplolV2fG44XfvgcZl27ZvpVDBM2gibY-PuiIBug/viewform

Az itt leadott rendeléseket utánvéttel küldjük. Változás az idei évben,
hogy a megrendelt csomagok fizetésére nincs lehetőség csekkes befizetésre.

Kérem, aki korábban postán, telefonon vagy e-mailben leadta megrendelését
a Szívem első gondolata 2017. című könyvre, UGYANAZT A RENDELÉST NE KÜLDJE
EL ISMÉTELTEN, mert a kiküldött csomagban mindkét rendelése benne lesz és
kétszer annyit kell érte fizetnie.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2016. november 5.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161105.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum