2016. november 2., szerda

[Napi e-vangelium] 2016-11-02

2016. november 2. – Szerda, Halottak napja

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
„Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki
engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már
átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra –
sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van
önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A
Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia.
Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az
Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek,
feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és
elkárhoznak."
Jn 5,24-29

Elmélkedés:

A halála előtti pillanatokban Jézus így kiáltott fel: „Istenem, Istenem,
miért hagytál el engem?" (Mk 15,34). A felkiáltás arról tanúskodik, hogy a
halálban Jézus azt érezte, magára hagyta őt az Isten. Az emberek már
elfordultak tőle, emberi segítségre nem számíthatott, de most azt érzi,
hogy Isten is elhagyta. Elképzelni sem tudjuk igazán, hogy milyen lehet
ennek megélése, de egyszer biztosan tudni fogjuk. Mert a halál pillanata
mindenki számára magányos pillanat lesz.
A halál előtti napokban, hetekben vagy hónapokban a súlyos beteg mellé
odaállnak szerettei, családtagjai. Próbálják lelkileg erősíteni,
imádkoznak érte és vele. Próbálnak együtt felkészülni a távozás
pillanatára. A családtagok jelenlétükkel azt tanúsítják, hogy a földi élet
utolsó időszakában nem hagyják magára azt, aki éppen távozni készül. De a
halál pillanatában az ember egyedül marad. Hiába fogják kezét, már nem
érzi, nem tudják marasztalni. Halálunkban egyedül vagyunk, miként Jézus is
egészen egyedül volt. Talán egy egészen rövid időre azt is gondoljuk, hogy
még Isten is elhagyott bennünket, de az a gondolat remélhetőleg nem tart
tovább egy pillanatnál, mert akkor már át is lépünk a túlvilágba, az
örökkévalóságba, ahol találkozhatunk Istennel.
Mert miután elhalkul körülöttünk a világ, elnémulnak az emberek, akkor
meghalljuk Isten Fiának szavát, aki új életre kelt minket. Ez a
feltámadás, amely által az örök életre juthatunk.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, irgalmas Isten, adj nekünk alázatosságot, reményt és erős hitet!
Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz
tiszta szeretetben közelednünk, mert ez minden parancs foglalata és
beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és
így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161102.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum