2016. február 22., hétfő

[Evangelium] 2016-02-22

2016. február 22. – Hétfő, Szent Péter apostol székfoglalása

Abban az időben amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte
tanítványaitól: „Kinek tartják az emberek az Emberfiát?" Ezt válaszolták:
„Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy
valamelyik prófétának."
Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti, kinek tartotok engem?" Simon Péter
válaszolt: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Erre Jézus azt mondta
neki: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér
nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom
neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a
pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának
kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit
feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is."
Mk 16,13-19

Elmélkedés:

A mai evangéliumi történet azt igazolja, hogy jogosan tartjuk Péter
apostolt az első pápának, az Egyház első vezetőjének, hiszen maga Jézus
Krisztus adta neki ezt a különleges feladatot és hatalmat. Mivel Szent
Péter apostol Rómába került, ott vezette az egyházi közösséget és e helyen
szenvedett vértanúhalált, ezért halálát követően a keresztények azt
tartották, hogy azok a személyek, akik Péter utódai a római püspöki
székben, egyben az egész Egyház vezetését is folytatják. Az a Krisztustól
kapott sajátos küldetés, amit Péter kapott, folytatódik mindazokban, akik
Róma püspökei. Már az első keresztény időkben megjelenik az a gondolat,
hogy azok tartoznak az Egyházhoz, akik közösségben, egységben vannak Péter
utódával, a római püspökkel. Ez mind a püspökökre, mind a hívekre
vonatkozik világszerte. Ahogyan Szent Péter apostol és a többi apostol
egyetlen testületet, közösséget alkotott, ugyanúgy a pápa, Róma
püspökeként és Péter utódaként egy testületet alkot a világegyház többi
püspökével, az apostolok utódaival.
Szenteljük ezt a hetet arra, hogy naponta imádkozunk a jelenlegi
Szentatyáért, Ferenc pápáért, hogy Krisztus akaratának megfelelően és a
Szentlélek sugallatait követve vezesse az Egyházat, és teljesítse azt a
feladatát, hogy megerősítse az embereket a hitben.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink
szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton.
Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak
Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek!
Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk
családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160222.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum