Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett
az Írás, melyet az imént hallottatok." Mindenki helyeselt neki, és
csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem
József fia ez?" – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem:
Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk –
Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!" Majd így folytatta:
„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában.
Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az
ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az
egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a
szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában
is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai
Namán."
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt
a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a
szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
Lk 4,21-30
Elmélkedés:
Az üdvösség közvetítője
Az elmúlt vasárnap elmélkedésében már említést tettünk arról, hogy Jézus
Názáretben tartott beszédében meghirdeti az üdvösség új korszakát. A mai
evangéliumban láthatjuk, hogy éppen az Istentől jövő üdvösség, kegyelem
témája indítja el a názáretiek ellenállását. A hagyományos zsidó
elgondolás szerint Isten egyedül az ő választott népe, a zsidóság felé
nyilvánítja ki üdvözítő jóságát, ezért az egykori hallgatóság számára
hallatlan volt az a gondolat, hogy más népek is részesülhetnek az isteni
kegyelemben, ahogyan azt Jézus állítja. A mi Urunk két konkrét esetet hoz
fel az ószövetségi időkből, Illés és Elizeus próféták példáját, akiknek
személyét, élettörténetét jól ismerték a vallásos zsidók. Jézus
kijelentése szerint mindkettőjük esetében egy-egy pogány származású ember
felé nyilvánult meg Isten jósága. A kiválasztottság tudata sok szempontból
erősíti valakiben a vallásos tudatot, az Istenhez való tartozás érzését,
ugyanakkor kettős veszélyt hordoz magában. Egyrészt hamis önbizalommal
ruházza fel a választott néphez tartozó egyéneket, akik arra gondolhatnak,
hogy kiválasztottságuk elegendő az üdvösséghez. Másrészt a kiválasztottság
a kizárás, mások kizárásának gondolatát ébresztheti fel. Jézus jól látja
ezeket a veszélyeket, de ez nem téríti el attól, hogy újszerűen mutassa
meg Istent, aki minden nemzet és minden ember felé kinyilvánítja
szeretetét.
Mindannyian látjuk a világ állandó változását, s ez nem csupán történelmi
ismereteket jelent, hanem a jelen kor tapasztalatát is. Emberek milliói
kénytelenek menekülni a háborúk elől vagy kényszerülnek elhagyni
lakhelyüket, mert az emberi beavatkozások miatt élhetetlenné válik
környezetük. A világ forrong és változik, a világban élő ember pedig a
biztonságos helyet, a biztos támpontokat keresi.
Amikor az Egyház az üdvösségről, mint az emberi élet végső céljáról
beszél, akkor nem azt akarja állítani, hogy Isten az evilági
boldogtalanságért cserébe majd a túlvilágon kárpótlást ad mindenkinek. És
azt sem állítjuk, hogy az evilági boldogság érdekében nem érdemes
fáradozni, dolgozni. Talán az a legpontosabb megfogalmazás, hogy úgy kell
élnünk, úgy kell építenünk a földi hazát, hogy közben szem előtt tartjuk
személyes üdvösségünket.
A változó világban az üdvösség reménye biztos pont lehet az igazságot
keresők számára. Jézus azt hirdeti, hogy az Isten országa itt a földön már
elkezdett megvalósulni. E tanítás fényében válik érthetővé számunkra
magatartása. Nem zárkózik el a bűnösöktől, hanem betér házukba, elfogadja
meghívásukat, hogy aztán elmondhassa nekik az isteni irgalomról szóló
örömhírt. Barátkozik a vámosokkal, akiket kortársai megvetettek amiatt,
hogy kiszolgálták az elnyomó római hatalmat, mert úgy gondolja, hogy az
Isten szeretetéről szóló tanítás őket is érinti, őket is megérintheti. Azt
állítja, hogy az üdvösségre feltétel nélkül minden ember meghívást kap
Istentől, és mindenki elnyerheti azt, aki megtér, azaz elhagyja a bűn
útját és hisz Jézusban, az Isten küldöttében és az üdvösség
közvetítőjében. Ez az újszerű tanítás, látásmód a kezdetektől fogva
csodálkozást vált ki az emberekből, amely az idő előrehaladtával
egyesekben lelkesedéssé, másokban elutasítássá formálódik, ahogyan azt a
sikertelen názáreti fellépés esete is mutatja.
Egy alkalommal ezt a kérdést tették fel Jézusnak: „Te vagy-e az eljövendő,
vagy mást várjunk?" (Mt 11,3). Ezt a kérdést azóta is felteszik azok, akik
az üdvösségre vágyakoznak. Felismerem-e Jézusban az üdvösség közvetítőjét?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézusunk, lelkesen hallgatjuk szavaidat, s készek vagyunk arra,
hogy téged követve megvalósítsuk mindazt, amit kérsz tőlünk. Szavad
valóban örömhír, az üdvösség tanítása, igazság, amely az örök élet felé
vezető utat mutatja meg. Te az irgalmasság gyakorlását várod tőlünk.
Boldogan és nagy lelkesedéssel indulunk az irgalmasság útján, s tudjuk,
hogy neked segítünk minden emberben. Taníts minket alázatra, hogy az
irgalmasság gyakorlását mindig szolgálatnak tekintsük!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160131.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése