2016. január 4., hétfő

[Evangelium] 2016-01-04

2016. január 4. – Hétfő

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt
meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten
Báránya!" Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni
kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik,
megkérdezte: „Mit kívántok?" Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit
jelent, hogy Mester – hol laksz?" „Jöjjetek, nézzétek meg!" – mondta
nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála
maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt
Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére.
Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a
Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", és elvitte Jézushoz. Jézus
rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak,
azaz Péternek fognak hívni."
Jn 1,35-42

Elmélkedés:

A mai evangéliumban szereplő két tanítvány, akik Keresztelő János
tanúságtételének hatására követni kezdik Jézust, csupán egy egyszerű
kérdést tesznek fel, amelyre látszólag csak egy közönséges választ kapnak.
Kérdésük így hangzik Jézushoz: „Mester, hol laksz?" Mi mást lehetne erre
válaszolni, mint amit Jézus is felajánlott számukra, hogy tudniillik
jöjjenek és nézzék meg!
Ha a kérdés és a válasz mélyebb rétegeibe nézünk, megértjük, hogy a két
tanítvány nem csak egy épületre kíváncsi és nem egy lakóházat akarnak
látni, hanem Jézus életébe kérnek bebocsátást. Jézus pedig pontosan
megérti szándékukat, megérti, hogy ezek az emberek az ő életében akarnak
részesedni. Bár azon a napon csupán a lakhelyéül szolgáló házat mutatja
meg nekik, de a következő években bevezeti őket abba a titokba, hogy ő
milyen egységben van a mennyei Atyával, azaz hogy ő az Atyában lakik és az
Atya él őbenne.
Ennek fényében már egészen másként hangzik az evangélista megjegyzése
azzal kapcsolatban, hogy a tanítványok „nála maradtak." Ők is beléptek az
Atya és a Fiú életébe, szeretetközösségébe, ahová minden ember meghívást
kap. A Jézusban való élet a mi számunkra is azt jelenti, hogy belépünk a
Szentháromság titkába. Isten lényegét, a szeretet titkát csak akkor
ismerjük meg, ha közösségben vagyunk Istennel.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a
szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az
önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem
és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg
életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni
kegyelemként!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160104.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves evangélium olvasók!
Az új esztendő kezdetén ezúton köszönöm meg a karácsonyi és újévi
jókívánságokat, amelyek az e-vangélium olvasóktól érkeztek. A jó Isten
áldását kérem számotokra és családotokra az előttünk álló esztendőben.

Néhány válasz a leggyakoribb kérdésekre:

Hol lehet feliratkozni?
Feliratkozni a www.evangelium365.hu oldalon lehet. Köszönöm, ha
barátaitoknak és ismerőseiteknek ajánljátok a feliratkozás lehetőségét. A
feliratkozás mindenki számára ingyenes. A feliratkozás utáni napon érkezik
az első e-vangélium.

Mit kell tenni, ha egy napon nem érkezik meg az e-vangélium e-mail?
Sajnos néha előfordul, hogy áramszünet vagy szerverhiba miatt az
evangéliumot nem tudjuk a megszokott időben kiküldeni. Az ilyen hibáról
azonnal értesülünk és igyekszünk mielőbb javítani, majd elküldeni az
e-vangéliumot, ezért NEM szükséges e-mailben vagy más formában jelezni
felénk a hibát.
Az is előfordul, hogy egyes e-mail szolgáltatók időnként módosítanak saját
rendszerükön, ezért más helyre kerül az e-vangélium, azaz mi ugyan rendben
elküldjük, de Ön nem találja a megszokott helyen. Ilyen esetekben érdemes
körülnézni a Promóciók között vagy a Spam mappában, és ha ott található,
akkor át kell helyezni a megfelelő helyre.
Ha valaki több napon keresztül nem kapja és nem találja sehol, akkor
jelezze felénk a problémát és utánanézünk.

Hol találom az okostelefonokra készült evangelium365 alkalmazást?
Kifejezetten okostelefonokra készítettük az alkalmazást, amely
evangelium365 néven megtalálható az AppStore-ban vagy a Google Play-en.
Ingyenesen letölthető.

Elérhető-e az evangélium nyomtatott formában pl. azok számára, akiknek
nincs internetje?
Igen. Minden év elmélkedései megjelennek könyvben, mégpedig előre. A
legújabbak a Szívem első gondolata 2016 című könyvben olvashatóak. Az
alábbi űrlapon elérhető a könyv.
https://docs.google.com/forms/d/1XQ90ah0NZUX7ZgR7GolaskYsUdbVUZ7z6VaPoKnkUGU/viewform

Milyen újdonság várható 2016-ban?
A tervek szerint márciusra elkészül az új honlap, amely okoskészülékeken
és hagyományos számítógépeken is könnyedén használható lesz.
Tervezek egy népszerűsítési kampányt is, hogy még több személyhez eljusson
az örömhír.
Terveim között szerepel még fiataloknak szóló kiadványok készítése,
amelyek az adventi, illetve a nagyböjti felkészülést, és az ünnepek méltó
megtartását segítik.
A 2015. évi megkérdezés eredményét is hamarosan megosztom veletek.
Reményeim szerint 2016 nyarán befejezzük a Szent Márton evangelizációs ház
építését. A munkálatok itt követhetőek: http://szentmartonhaz.hu

Hogyan tudom támogatni az evangelizációt?
Köszönöm mindazok nagylelkű támogatását, akik jóvoltából ingyen olvasható
vagy hallgatható az e-vangélium. Szolgálatunk anyagi hátterét 100 %-ban a
jószándékú felhasználók biztosítják adományaikkal.
Bővebb információ: www.evangelium365.hu/tamogatas
Olvassátok, éljétek és hirdessétek az evangéliumot!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2016. január 4.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum