2015. augusztus 12., szerda

[Evangelium] 2015-08-12

2015. augusztus 12. – Szerda

Jézus egy alkalommal így oktatta tanítványait: Ha testvéred vétkezik
ellened, menj, és figyelmeztesd őt négyszemközt! Ha hallgat rád,
megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy
vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a
dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének! Ha a hívek
közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos.
Bizony, mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben
is, és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is. És bizony,
mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy
kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten vagy hárman
összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Mt 18,15-20

Elmélkedés:

A tegnapi rész folytatásaként ismét a közösség életét irányító szabályokat
fogalmaz meg Jézus. Az Úr szájából elhangzó kijelentések arra utalnak,
hogy az evangélium megírásának idején, azaz néhány évtizeddel a
Krisztus-eseményt követően már vannak keresztény közösségek, s ezek élete
nem mentes a nézeteltérésektől. A krisztusi közösség tagjai az
életszentségre törekszenek, de nem szentek, ők is követnek el hibákat,
bűnöket. Jézus tanácsai arra vonatkoznak, hogy az ilyen helyzetekben
miként kell viselkedni, szem előtt tartva a másik javulását.
A tanítás így kezdődik: „ha testvéred vétkezik ellened" (Mt 18,15). Úgy
tűnik, hogy itt két személy közti esetről, sértésről, bűnről van szó.
Néhány régi Szentírásban viszont hiányzik az „ellened" szó, tehát
általánosabb a megfogalmazás, azaz a sértés, a bűn nem konkrétan egy másik
személyt érint, hanem akár többeket, a közösséget is. Mindez jobban
illeszkedik abba a sorozatba, amit Máté evangélista összefoglal a közösség
életére vonatkozóan, s ennek fényében jobban érthető az is, hogy miért
tartozik a vitás kérdés eldöntése a közösség illetékességébe.
Személyes bűneinknek van közösségi vonatkozása is, mert azok rossz fényt
vetnek a közösségre, az Egyházra, amelyhez tartozunk. Fogadjuk el a
közösség tagjainak szeretetteljes figyelmeztetését!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Élő Isten, jöjj és alakítsd lelkünket Lelked templomává. Szentelj meg
minket, Urunk! Kereszteld meg egyházadat a Tűzzel, hogy az
egyházszakadások megszűnjenek, és egyházad, mint az igazság oszlopa és
támasza álljon a földön. Áraszd mindnyájunkra a Szentlélek adományait: a
testvéri szeretetet, az örömöt, a békét, a jóságos türelmet!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege [1]itt olvasható.
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150812.mp3
 

References

Visible links
1. http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-08-12
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum