2015. június 10., szerda

[Evangelium] 2015-06-10

2015. június 10. – Szerda

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: Ne gondoljátok, hogy
azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem
megszüntetni jöttem, hanem tökéletessé tenni. Bizony, mondom nektek, amíg
az ég és föld el nem múlik, nem vész el a törvényből egy „í" betű sem, sőt
egy vessző sem, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát csak egyet is
eltöröl akár a legkisebb parancsok közül is, és úgy tanítja az embereket,
azt nagyon kicsinek fogják hívni a mennyek országában. És mindaz, aki
megtartja és tanítja őket, igen nagy lesz a mennyek országában.
Mt 5,17-19

Elmélkedés:

Jézus szavai bizonyos értelemben újdonságként hatottak egykori
hallgatóira. Nem azért, mintha vallásilag tudatlanok lettek volna, s nem
is azért, mert Jézus gyökeresen mást tanított, mint a korábbi idők
tanítói. Tanításának újdonsága abban állt, hogy meg tudta ragadni Isten
törvényeinek lényegét, fel tudta tárni az embereknek a törvények eredeti,
isteni szándékát, s meg tudta mutatni a törvények szerinti élet helyes
útját. A vallás hivatalos őrei, a tanítás őrzői számára mindez úgy tűnt,
hogy semmibe veszi a vallási intézményeket, mindazt, amely évszázadok óta
az emberek vallási és társadalmi életét szabályozza.
A hegyi beszédben, miként erről a mai evangéliumban olvasunk, Jézus
egyértelművé teszi, hogy nem megszüntetni akarja az ószövetségi törvényt,
hanem tökéletessé tenni, beteljesíteni. Ünnepélyes hangvételű kijelentése
egy „hegyen" hangzik el, itt mondja azt, hogy teljessé akarja tenni a
törvényt, amit Isten Mózes idejében szintén egy hegyen, a Sínai-hegyen
adott. Jézus szavaiból kicseng, hogy nem elegendő a törvények betű
szerinti megtartása, hanem annak szellemét is nézni kell, azaz azt a célt,
amit Isten akart elérni a törvényekkel. A törvény lényege pedig a szeretet
Isten felé és az embertárs felé. Jézus szeretet-törvénye a szívembe van
írva.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus! Apostolod szava: Mindnyájan egy kenyér, egy test
vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérben részesülünk. Egy test, egy lélek,
amint hivatásunk is egy reményre szól. Egy a hit, egy a keresztség, egy az
Úr, egy az Isten, mindnyájunk Atyja. – Akik tehát az Úr asztalához
testvérként járulunk, a templomon kívül is a testvéri lelkületet kell,
hogy ápoljuk.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-06-10
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150610.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Köszönöm, hogy az elmúlt évek során többen elküldtétek véleményeteket és
javaslataitokat az e-vangéliummal kapcsolatban. A jövőbeli fejlesztések
miatt továbbra is szeretném megismerni minél több e-vangélium olvasó
véleményét, mert a ti igényeiteknek megfelelően szeretnék továbblépni az
e-vangélium küldésben.

Munkatársaimmal készítettem egy internetes kérdőívet. Szeretettel kérem,
szánjatok 15-20 percet a kitöltésre! Nagyon fontos számomra a ti
véleményetek!

Köszönettel: István atya - Horváth István Sándor
A kérdőív az alábbi linkre kattintva jelenik meg:
https://docs.google.com/forms/d/10HnSRWvooTDxJ5SvRfXVrvUAp0lYec4DEOKUl3luLHc/viewform
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum