A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt
feláldozzák, tanítványai megkérdezték: „Mit akarsz, hová menjünk, hogy
elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?" Erre elküldte két tanítványát
ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel,
aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg
a házigazdának: A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a
húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek egy
étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk."
A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy
megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát. Vacsora közben kezébe
vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik:
„Vegyétek, ez az én testem." Majd fogta a kelyhet, hálát adott,
odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az
én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek:
nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom
az Isten országában." Ezután zsoltárt énekelve kimentek az
Olajfák-hegyére.
Mk 14,12-16. 22-26
Elmélkedés:
Lelki egyesülés
Az egyházi év folyamán nagycsütörtök este emlékezünk a szentmisében Jézus
utolsó vacsorájára. Ünneplésünk középpontjában ennek megfelelően az
Oltáriszentség áll, amelyet ekkor alapított és bízott Egyházára az Úr
Jézus. Ma, úrnapján - Krisztus szent teste és vére napján - szintén e
szentséget ünnepeljük, igaz kissé más hangsúllyal. Az úrnapi körmenetek
világszerte azt üzenik, hogy keresztény hívőként megmutatjuk a világnak
Krisztust, az ő ajándékát, az ő szeretetének jelét, az élő kenyeret,
amelyben Krisztus valóságosan jelen van. Ő a mi lelki életünk forrása, ő
táplál minket önmagával, hogy az örök életre jussunk.
Az evangéliumban Szent Márk írásából olvassuk fel az utolsó vacsora
előkészítésének és magának a vacsorának eseményét. A leírás a zsidó húsvét
ünnepével és az ahhoz kapcsolódó étkezéssel, továbbá a húsvéti bárány
említésével kezdődik, majd pedig azzal végződik, hogy Jézus önmagát, a
saját testét adja a kenyérben az apostoloknak. Ez a leírás azt sugallja,
hogy amikor Márk megírja evangéliumát, akkor a keresztény közösség
istentisztelete, azaz a szentmise alkalmával már nem csupán a húsvéti
eseményt, Jézus kereszthalálát és feltámadását ünnepli, hanem
megemlékeznek az utolsó vacsorán történtekről is, s ezek szorosan
kapcsolódnak egymáshoz.
A húsvéti időszak lezárult pünkösd ünnepével, de az Egyház liturgiája a
mai nappal ismét visszavezet minket húsvét titkához, Krisztus áldozatához.
A cél az, hogy jobban figyeljünk az Úr Jézus ajándékára, a lelki
táplálékra, amelyet ő ad nekünk. A mai ünnep egyrészt meghívás, hogy
találkozzunk a kenyérben önmagát adó Krisztussal, ugyanakkor buzdítás
számunkra, hogy őt tekintsük lelki fejlődésünk éltető forrásának. A
Krisztussal való rendszeres találkozás a szentáldozásban megújítja lelki
életünket és megerősít minket abban, hogy hozzá és az általa alapított
közösséghez tartozunk. Isten egészen egyszerű megoldást választott,
egyszerű lehetőséget biztosított számunkra azzal, hogy találkozzunk,
lelkileg egyesüljünk Krisztussal: az étkezés, a táplálkozás lehetőségét.
Nem elegendő hinnünk abban, hogy Krisztus valóságosan jelen van testével
és vérével a kenyérben és a borban, nem elég az, ha tiszteletünket a
legmagasabb és egyedül Istent illető formában, az imádásban fejezzük ki,
hanem egyszerű dolgot kér: vegyük magunkhoz lelki táplálékként, mindennapi
kenyérként Krisztus testét.
Az Eucharisztia iránti tiszteletünk alapja a hit. Hiszünk abban, hogy
Jézus valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben és borban. Az
Oltáriszentség esetében nem közönséges kenyérről, hanem átváltoztatásról
és átváltoztatott kenyérről és borról beszélünk. Ez azt jelenti, hogy a
kenyér és a bor lényegileg alakul át Krisztus szent testévé és vérévé,
miközben külső alakját és formáját mind a kenyér, mind a bor megtartja.
Szemünkkel ugyan nem látunk semmiféle átalakulást, de hitünk szerint mégis
megtörténik az átváltozás csodája. Az átváltoztatás a szentmisében
történik, a miséző pap Krisztus személyében cselekedve jeleníti meg az Úr
áldozatát. Nem öncélú cselekedet ez, hanem arra irányul, hogy a hívők a
szentáldozásban egyesülhessenek Jézussal.
Vágyom-e a találkozásra, a szentáldozásra?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus! Hiszem, hogy te szólsz hozzám. Amikor a szentmisében a te
szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Hiszem, hogy
értem és minden emberért vállaltad a szenvedést és áldoztad fel magadat a
kereszten. Amikor áldozatod megújul az oltáron, ismét a te végsőkig
kitartó szeretetedre tudok gondolni. Hiszem, hogy te jelen vagy az
átváltoztatott kenyérben. Amikor a szentáldozásban magamhoz veszem
testedet, akkor értem meg igazán, hogy mennyire szeretsz engem! Segíts,
hogy mindig veled és a te szeretetedben éljek!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-06-07
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150607.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése