2015. május 11., hétfő

[Evangelium] 2015-05-11

2015. május 11. – Hétfő

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló,
akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd
tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől
fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok.
Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor
mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így
tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket
azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy
előre megmondtam nektek.
Jn 15,26 – 16,4a

Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán mondott beszédének mai részletében Jézus feladatot ad
apostolainak és figyelmeztetést fogalmaz meg számukra. A feladat az, hogy
az apostolok, akik nyilvános működése három esztendeje alatt állandóan
vele voltak, tegyenek tanúságot róla. A tanúságtétel tartalma Jézus
tanítása, valamint cselekedetei. Az Úr megváltó kereszthalálát és
feltámadását követően az apostolok megértik, hogy erről is tanúságot kell
tenniük, azaz hirdetniük kell, hogy Jézus halála mindenki számára meghozta
a bűnbocsánatot és feltámadása reményt ad nekünk ahhoz, hogy mi is
feltámadunk az örök életre. E küldetés mellett Jézus előre figyelmezteti
övéit, hogy tanúságtételük során üldözések fogják őket érni, s egyeseket
meg fognak ölni hitükért.
Mind a tanúságtételben, mind az üldözések elviselésében számíthatnak
Krisztus követői a Szentlélek segítségére. Jézus azért ígéri meg és küldi
el pünkösdkor a Szentlelket, hogy az apostolokat és a későbbiekben az
Egyház tagjait megerősítse a tanúságtételben.
Mit jelent a tanúságtétel a gyakorlatban? Nem feltétlenül azt, hogy előre
megtervezett módon beszélek valakinek a hitemről, hanem inkább azt, hogy a
mindennapi élethelyzetekben az evangélium értékrendje és Krisztus igazsága
szerint viselkedem, hitem szerint élek. Segítsen ebben a Szentlélek!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenem, jaj annak az időnek, amikor még nem ismertelek, jaj annak a
vakságnak, amikor még nem láttalak, jaj annak a süketségnek, amikor még
nem hallottalak! Vakon és süketen és eltorzultan rohantam hanyatt homlok a
szép dolgokon keresztül, amiket teremtettél. És Te velem voltál, de én nem
voltam Veled, és azok tartottak Tőled távol, amik nem volnának, ha nem
lennének Tebenned. Megvilágosítottál, világ világossága: és megláttalak és
megszerettelek. Mert senki sem szeret, csak az, aki meglátott, és senki
sem lel meg, csak az, aki szeret.
Szent Ágoston

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-11
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150511.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!

Nagy örömmel mondok köszönetet az idei iskolai füzet akció támogatóinak.
Immár 10 ezer füzetre, azaz a tervezettnek felére érkezett felajánlás.
Köszönöm, hogy sokan megírtátok, mennyire jónak és hasznosnak tartjátok
vallásos borítójú füzetekkel megajándékozni a gyerekeket országszerte.

A felajánlott füzetek mennyisége és a beérkező igények megtekinthetők az
alábbi honlapon: http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015.
Ugyanitt megnézhető az újonnan tervezett füzetek borítója is.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. május 11.

Az eredeti üzenet itt olvasható:
A 2014-es év karitatív akciói közül a vallásos borítójú iskolai füzetek
adományozása az ötlet eredetisége miatt nagy sikert aratott. Sokan
csatlakoztak az adományozókhoz, és a gyerekek is nagy örömmel fogadták az
ajándékba kapott 20 ezer füzetet. A sikeren felbuzdulva idén is legalább
ennyi füzetet szeretnénk eljuttatni rászoruló gyermekeknek. A különbség
csak annyi, hogy nem a nyár végén, hanem korábban, azaz még a nyári szünet
megkezdése előtt történik a kiosztás, hogy a szülők a nyári
tanszervásárlás során már tudjanak arról, hogy gyermekük számára ezeket a
füzeteket már nem szükséges beszerezniük.

Sokak számára ismert, de érdemes felelevenítenünk a legfontosabb
információkat. Teljesen szabvány füzeteket készítünk, négy féle
változatban: első osztályos vonalazású, négyzetrácsos, vonalas alsós és
felsős. Az újdonság az benne, hogy a borítója vallásos tartalmú, azaz
gyermekek számára készült rajzzal, egy-egy evangéliumi jelenettel az
elején. Hittannak és más tantárgyaknak egyaránt használható.

A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ.

Idén is a plébániákra és egyházi iskolákba juttatjuk el nagyobb, néhány
száz darab mennyiségben, az iskolás gyerekek számától függően. A kiosztást
a plébánosok és hitoktatók végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a
postadíj többe kerül, mint a néhány füzet. A gyerekek természetesen
ingyenes kapják. E karitatív akcióval az evangelizáció mellett a
hitoktatást is támogatjuk, segítjük.

Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újakat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható. A gyakorlatban ezúttal is a tavalyi módszert
követjük a kiosztáskor: egyrészt minél több gyermek kapjon 1-2 füzetet,
másrészt a leginkább rászorulók 20 darabos füzetcsomagot kapjanak.

Idén a füzetcsomagok mellé golyóstollat is szeretnénk adományozni a
következő evangéliumi felirattal: "Boldogok a tisztaszívűek, mert ők
meglátják Istent" (Mt 5,8).

Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat 1600 Ft adománnyal!

Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015

Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

A füzet akcióra szánt adományokat 2015. május 20-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum