Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Amint engem szeret az
Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. Ha
megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is
megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket
azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel
teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én
szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki
életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit
parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga
nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt,
amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem,
hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és
gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én
nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek
egymást!
Jn 15,9-17
Elmélkedés:
A megújulás forrása
Egyházunk 2000 éves történelmének egyes szakaszait szemlélve láthatjuk,
hogy időnként szükség van a megújulásra. Mondhatnánk, hogy mindez csupán
annak kérdése, hogy megvan-e bennünk a megújulás iránti vágy és a készség
a változtatásra, az igény a fejlődésre? Könnyebb ugyanis ragaszkodni a jól
bevált módszerekhez, mintsem megkockáztatni a bizonytalan eredményekkel
kecsegtető változtatásokat. Könnyebb rutinszerűen végezni a feladatokat,
mintsem újakkal kísérletezni. Szerencsés, ha az újítók eleve az Egyház
keretein belül gondolkoznak, és megoldási javaslataikat készek alárendelni
az egyházi irányításnak. Jó példa erre Assisi Szent Ferenc élete és az
általa alapított szerzetesközösség. Ha viszont az egyházi vezetés részéről
nem érezhető az elfogadás, az könnyen szakadásokhoz vezet, miként azt a
reformáció esete és Luther Márton példázza. Meg kell hallgatnunk a
kritikus észrevételeket, nem szabad azokat támadásnak vennünk és rögtön
elutasítanunk, hanem felül kell vizsgálnunk korábbi gyakorlatainkat, a
rosszat el kell vetnünk, a jót továbbra is meg kell tartanunk vagy még
jobbá, még gyümölcsözőbbé kell tennünk.
A rutin, a hagyományoshoz való túlzott ragaszkodás életveszélyessé válhat.
Ez nem csupán az egyházi életre vonatkozik, hanem a hívő ember lelki
életére és kapcsolataira is. Szükségünk van a folyamatos megújulásra,
mégpedig a Krisztusban való megújulásra és a szeretetben való
újjászületésre. Isten kegyelmi ajándékait - s ezek között a szeretetet,
amiről a mai evangélium tanít - azért kapjuk, hogy a saját magunk és mások
lelki üdvösségét szolgáljuk vele. De ha ez rutinná, megszokottsággá válik,
akkor elveszti lényegét. A papok hivatalnokokká válnak, a hívek pedig
szentmisére járó robotokká. És akkor még csak azokról beszélünk, akik
valamilyen módon legalább az Egyházhoz kapcsolódnak. De mi van azokkal,
akik csak a megrögzöttséget látják az egyházi tevékenységekben és ez
taszítja őket a közösségtől? Hogyan tud találkozni az emberek lelki éhsége
és szeretet utáni vágya az Egyház által hirdetett örömhírrel? E kérdés
hátterében az a feltételezés húzódik meg, hogy az Egyház Krisztustól
kapott küldetése szerint valóban az örömhírt hirdeti és nem
látszattevékenységet végez. Ők keresik a maguk boldogságát, mi hirdetjük a
magunk üzenetét, ami Krisztus tanítása, de aligha találkozik a kettő, ha
kiüresedett tanításunk, jelentés nélkülivé váltak szavaink.
Megújulni az evangéliumban, a szolgálatban, a szentségekben, az
igehirdetésben, a hitben, a szeretetben, egyszóval megújulni Krisztusban,
ez a célunk. Honnan vesszük ehhez az erőt? Krisztus szeretetéből. Ő
mondta: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja
barátaiért" (Jn 15,15). Az ő szeretetében fedezhetjük fel a megújulás
kimeríthetetlen forrását.
Elmélkedésünk befejezéseként még egy dolgot érdemes megemlíteni. Nem az a
cél, hogy feltétlenül kitaláljunk valami újat. Nem kell megírnunk egy
újabb evangéliumot, nem kell kitalálnunk egy nyolcadik szentséget. Ha az
örökkévaló Istenre és az ő örökérvényű tanítására figyelünk, akkor lelki
életünk, evangéliumi kereszténységünk az állandóan megújuló szeretetre fog
épülni.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, szeretet Istene! Te saját hasonlatosságodra teremtetted meg az
embert és szívünkbe írtad a szeretet törvényét. Életünk során számtalan
formában sugárzod felénk szereteted. Segíts, hogy ezt mindig észrevegyük
és hálásak legyünk érte! Segíts, hogy szereteted megtapasztalása arra
ösztönözzön minket, hogy továbbadjuk a szeretetet embertársainknak!
Lelkünk mélyén újra és újra megszólal a hang, hogy megosszuk a szeretetet.
Segíts, hogy ezt mindig örömmel tegyük! Add, hogy a te örömöd teljessé
váljon mindazokban, akik szeretetközösségben vannak veled és szeretetben
élnek egymással!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-05-10
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150510.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése