2015. április 12., vasárnap

[Evangelium] 2015-04-12

2015. április 12. – Húsvét 2. vasárnapja, az Isteni Irgalmasság vasárnapja

Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a
tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség
nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr
láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség
nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." E szavak
után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek
megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg,
az nem nyer bocsánatot."
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük,
amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk
az Urat." De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem
érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát,
én nem hiszem!"
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük.
Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és
köszöntötte őket: „Békesség nektek!" Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd
ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg
oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás így válaszolt: „Én Uram,
én Istenem!" Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál
engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!" Jézus még sok más
csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva
ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a
Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
Jn 20,19-31

Elmélkedés:

Krisztus húsvéti ajándéka Az a tény, hogy Szent II. János Pál pápának
köszönhetően az Isteni Irgalmasságot ünnepeljük a húsvét utáni vasárnapon,
arra ösztönöz minket, hogy a „hitetlen" Tamás történetében odafigyeljünk a
megbocsátás mozzanatára.
Valójában nem elsősorban Jézus Tamással szemben gyakorolt megbocsátó
cselekedete miatt került e napra az Isteni Irgalmasság ünnepe, hanem a
bűnbocsátó hatalom átadása miatt, amiről az evangélium első része szól.
Megjelenése alkalmával a mi Urunk ezt mondta apostolainak: „Vegyétek a
Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek
nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot" (Jn 20,23). Mondhatjuk, hogy
a bűnbocsánat a feltámadt Krisztus egyik húsvéti ajándéka. Miként a mi
Urunk feltámadt a halálból, új életre kelt, ugyanúgy a bűnbocsánat a lelki
újjászületést eredményezi az ember számára. Szintén közös vonásként kell
megemlítenünk a mennyei Atya cselekedetét: az Atya támasztja fel Fiát,
Jézust, és a mennyei Atya ajándékozza nekünk az új élet lehetőségét,
amikor irgalmasan megbocsát nekünk.
Az anglikán vallásról a katolikus hitre tért hittudós és későbbi bíboros,
John Henry Newman - akit XVI. Benedek pápa avatott boldoggá 2010-ben -
mondta egyik szentbeszédében a következőket: „Ha létezik magasztos eszme a
Katolikus Egyházban, még ha csak mint eszmét tekintjük is, akkor az
Eucharisztia szentsége mellett a szentgyónás az. Micsoda mindent átható,
szívet békével eltöltő kegy, amikor örömkönnyeket vált ki, lényegileg és
érezhetően árad a lélekre az öröm olaja, amikor a bűnbánó végre föltámad,
amikor Isten kiengeszteli őt önmagával, bűneit örökre elhengerítve!" E
gondolat szépen megvilágítja a fentebb említetteket, a bűnbocsánat és a
húsvét kapcsolatát.
Milyen hatása van a bűnbocsánat szentségének az ember számára? A halálos
bűnnel az ember elveszíti a kegyelmi állapotot, eltávolodik Istentől és
szeretetétől. A bűnbocsánat szentsége visszaadja a kegyelmet, újból Isten
szeretetében élhetünk. A bűnbocsánat szentségében való rendszeres
részesedés érzékennyé tesz bennünket a bűnökkel szemben. Nem az a cél,
hogy az embernek állandó lelkiismeret furdalása legyen és emiatt
szüntelenül féljen Istentől és a büntetésétől, hanem az, hogy a
lelkiismeretünk lehetőleg még a bűn elkövetése előtt figyelmeztessen
minket. Aki rendszeresen elvégzi szentgyónását és arra komoly
lelkiismeret-vizsgálattal készül, az éberebben észreveszi a bűnalkalmakat.
A szentgyónásra mindig bizalommal készüljünk. Elsősorban ne a büntetéstől
való félelem vezessen minket Istenhez, hanem az iránta való szeretet. Az
igazi bűnbánat ugyanis mindig Isten iránti szeretetből fakad. Megérzem,
hogy Isten szeret, kész nekem megbocsátani, s erre szeretetből fakadó
bűnbánattal válaszolok. Nincs olyan súlyos bűn, amit Isten ne tudna és ne
akarna megbocsátani. Ha valaki azonban vakmerő módon bizakodik a
megbocsátásban és azt feltételezi, hogy Isten úgyis meg fog neki
bocsátani, és emiatt nem tartja szükségesnek a gyónást, az teljesen
félreértelmezi a megbocsátást.
A szentgyónásra mindig azzal a tudattal készüljünk, hogy az irgalomban
gazdag mennyei Atyával találkozhatunk.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te azt kéred tőlünk, hogy a szeretet gyakorlásában
ne álljunk meg jóakaratú felebarátainknál, hanem még az ellenfeleinket, a
rosszakaróinkat is szeressük, mindazokat, akik ellenségesen viselkednek
velünk vagy bántalmaznak minket. Ez annak a jele, hogy az emberi
könyörtelenség helyett az Atyától tanult irgalmasság győzhessen bennünk.
Egyedül a szeretetből fakadó megbocsátás következetes gyakorlása képes
legyőzni a rosszindulatot. Taníts minket, Urunk, az őszinte, szívből jövő
megbocsátásra!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-04-12
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150412.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum