2015. március 19., csütörtök

[Evangelium] 2015-03-19

2015. március 19. – Csütörtök, Szent József, a boldogságos Szűz Mária
jegyese

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának,
Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt:
Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna,
Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember
volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban
bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és
így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát,
mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit
Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!" Amikor József
felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta
neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés:

Történelmi ismereteinkből tudjuk, hogy a királyok és uralkodók minden
korban nagy gonddal választották ki azt a személyt, akire gyermekük, a
trónörökös nevelését bízták, s ők nagy megtiszteltetésnek tartották ezt a
megbízatást.
Úgy tűnik, hogy a mindenható Istent nem evilági szempontok vezethették,
amikor Fiának, Jézusnak egy egyszerű munkást, egy ácsot választott
nevelőatyaként. A ma ünnepelt Szent József ugyanis nem volt jártas az
uralkodói szokásokban, nem volt bölcs tanító, nem volt előkelő ember. Az
isteni választás legfőbb szempontjaként Máté evangélista József igaz
jellemét, igaz emberségét nevezi meg, miként erről a mai evangéliumban
olvashatunk. József igaz, jámbor jelleme abban nyilvánul meg, hogy minden
kezdeti csodálkozása vagy kételkedése ellenére örömmel áll Isten
szolgálatába és szolgálja kétkezi munkájával s egész életével Isten Fiát,
Jézust. Örömmel és szeretettel vállalja azt a küldetést, hivatást, amivel
Isten megbízta őt. Minden bizonnyal kezdetben, amikor eljegyezte Máriát, a
názáreti leányt, másként képzelte családi életét, de elképzeléseit
felülírta Isten szándéka. S ő nem tiltakozott Isten akarata ellen, amelyet
megismert, hanem készséggel vállalta a nevelőapa szerepét.
Szent József személyében Jézus életének csendes tanúját ismerjük meg.
Tanuljunk tőle lelki békességet, buzgóságot, munkaszeretetet és szolgáló
lelkületet, hogy igaz, Istennek tetsző legyen az életünk!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Mennyei Atyám, hozzád jövök; amikor hív a szavad, befogadom lelkembe
szavadat és igazságodat, magamba foglalom mint ajándékodat. És kérlek
téged, Istennek tűzzel lángoló szeretete, amelyet Jézus Krisztus új
szövetsége ajándékozott nekünk, gyújtsd lángra ezzel a szeretettel az én
szegény lelkemet is, hogy új életet nyerjen, új akaratra kapjon, és
megmeneküljön a haláltól.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-03-19
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150319.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum