2014. november 29., szombat

[Evangelium] 2014-11-29

2014. november 29. – Szombat

Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Vigyázzatok, hogy el
ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági
gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a
csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és
imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd
bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt."
Lk 21,34-36

Elmélkedés:

A mai nappal véget ér az egyházi liturgikus év és a mai evangéliummal
befejeződik Jézus végső időkről mondott beszéde. Krisztus király
vasárnapjától mostanáig Jézusnak az utolsó időkben történő eljöveteléről
elmélkedtünk.
Életünk végén Isten fogja megítélni emberi cselekedeteinket. Mire
számíthatunk, amikor Isten elé kell majd állnunk? Irgalmasságra és
igazságosságra. Bár emberi gondolkodásunkban sokszor nehéz összeegyeztetni
ezt a kettőt, Istenben mégis mindkettő jelen van, s nem kerülnek
ellentmondásba egymással. Isten kész irgalmasan megbocsátani minden
embernek, aki bűnbánattal tekint rá, ugyanakkor az is igaz, hogy a bűnös
élettel szakítani nem akarók büntetésre számíthatnak. Felelősek vagyunk
cselekedeteinkért. A keresztény bölcsesség azt jelenti, hogy az isteni
ítéletet szemünk előtt tartjuk egész életünkben és döntéseinket annak
megfelelően hozzuk, hogy eljussunk Istenhez az örök életre.
Holnaptól elkezdődik az advent, amely amellett, hogy szintén emlékeztet
Krisztus második érkezésére, egyúttal visszaemlékeztet bennünket Krisztus
első eljövetelére, Isten Fiának az idők teljességében történt
megtestesülésére, Jézus születésére.
Törekedjünk elnyerni Istentől a legfőbb jót, az üdvösséget!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Szűz Mária, anyja minden meghívott férfinak és nőnek, engedd, hogy a
híveknek meglegyen az erejük ahhoz, hogy nyíltan feleljenek az isteni
szólításra, legyenek vidám tanúi az Isten és a felebarát iránti
szeretetnek.
Szent II. János Pál pápa

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-29
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141129.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum