2014. november 25., kedd

[Evangelium] 2014-11-25

2014. november 25. – Kedd

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel
és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom,
Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok,
kő kövön nem marad, mindent lerombolnak." Erre megkérdezték tőle: „Mester,
mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?" Ő így válaszolt:
„Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben
s mondják: „Én vagyok!" És: „Elérkezett az idő!" Ne kövessétek őket!
Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek
előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!" Aztán így
folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy
földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények
és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen."
Lk 21,5-11

Elmélkedés:

Ismét a végső időkről olvasunk az evangéliumban. Jézus egyértelművé teszi,
hogy nem a bekövetkezés időpontja a lényeges, hanem, hogy tanítványai
kitartsanak mellette. Lesznek, akik éppen Jézusra hivatkozva akarják
félrevezetni az embereket. Bölcsesség és tisztánlátás kell ahhoz, hogy
megkülönböztessük a krisztusi igazságot az emberek hamisságától, amely
látszat- vagy féligazságokba öltözködve jelenik meg. A könnyű ígéretek sok
ember fülének jobban tetszenek, mert nem kívánják meg az isteni
értékrendhez való ragaszkodást. Krisztus tanítványának egyedül az Urat
szabad követnie, s nem szabad félelembe burkolóznia, ha az említett
jeleket látja.
Ezt mondja Jézus: Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!" Az
evangéliumokban különös jelentősége van Jézus „én vagyok" kezdetű
kijelentéseinek, mert ezek a mondások az ő istenségébe engednek
bepillantást számunkra. Amikor a végső időkben olyanok lépnek majd fel,
akik azt fogják mondani, hogy „én vagyok," akkor ezek az emberek az igaz
Isten helyébe akarnak lépni. Az ember számára az lesz a valóban nehéz,
hogy felismerje az igaz Istent és megkülönböztesse őt a hamis istenektől.
Ezért figyelmeztet minket a mi Urunk: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek
titeket!" (Lk 21,8).
Kit ismerek el Istenemnek? Kinek engedem, hogy vezessen az élet útján az
örök élet felé? Kinek szolgálok az üdvösség reményében?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, tégy ellentmondás nélkül engedelmessé, a szív kisszerűsége nélkül
lelki szegénnyé, foltok nélkül tisztává, zúgolódás nélkül türelmessé,
színlelés nélkül alázatossá, szertelenségre való hajlam nélkül vidámmá,
kislelkűség nélkül szomorúvá, fennhéjázás nélkül komollyá, könnyelműség
nélkül vonzóvá, hamisság nélkül igaz lelkűvé!
Aquinói Szent Tamás

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-25
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141125.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum