2014. november 24., hétfő

[Evangelium] 2014-11-24

2014. november 24. – Hétfő

Jézus egy alkalommal megfigyelte hogyan dobják a gazdagok adományaikat a
templom perselyébe. Közben észrevette, hogy egy szegény özvegyasszony két
fillért dobott be. Erre megjegyezte: „Bizony, mondom nektek, ez a szegény
özvegy többet dobott be, mint bárki más. A többiek ugyanis abból
adakoztak, amiben bővelkednek, ez azonban mindent odaadott, ami
szegénységéből telt: egész megélhetését."
Lk 21,1-4

Elmélkedés:

Az egyházi év utolsó napjaiban, amikor a liturgia a végső időkre irányítja
figyelmünket, a mai evangéliumban arról a szegény özvegyről olvasunk, aki
mindenét odaadta a templom javára. S bár ez csupán két fillér volt, Jézus
mégis többre értékelte, mint más nagyobb adományokat. Ellentmondásosnak
tűnik Jézus véleménye. Ítélete mögött az lehet, hogy észrevette az özvegy
igazi nagylelkűségét, amely képes mindent odaadni Istennek.
Mindezek alapján úgy tekinthetünk az özvegyre, mint aki az igazi
nagylelkűségre ad példát. Tudta, hogy egyedül Istentől várhat segítséget,
de nem emberi számításról van itt szó, ami oly sokszor jelen van, amikor
valamilyen jó reményében látszólag nagylelkűen adakozunk. Az özvegy
Istenre bízza magát, életét, tehát inkább bizalom jellemzi magatartását,
mintsem számítás. Istent nem lehet elkápráztatni olyan dolgokkal,
amelyeknek általában az emberek örülnek. Ha önmagunkat nem adjuk neki
nagylelkűen és visszavonhatatlanul, akkor semmit sem adtunk.
Érdekes kérdés lehet, hogy ki tud nagylelkű lenni? Különösen a nehéz
helyzetekben. Úgy tűnik, hogy aki mindent a maga érdemének tekint, aki azt
gondolja, hogy saját erejéből szerezte azt, amit birtokol, nem képes erre.
Aki viszont a vagyonra, az értékekre és az anyagi javakra úgy tekint, mint
Istentől kapott ajándékra, az könnyen le tud róla mondani mások vagy Isten
javára.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jöjj el, Uram, várok rád. Szívemben szereteted tüze ég, lelkem epedve
várja a Szent Arcod látását. Kérem ezután is túlcsorduló kegyelmedet,
amely ébren tartja lelkemet eljöveteled napjáig. Add, hogy egyre jobban
szeresselek.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-11-24
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141124.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum