2014. október 30., csütörtök

[Evangelium] 2014-10-30

2014. október 30. – Csütörtök

Abban az időben néhány farizeus jött Jézushoz, és figyelmeztették: „Sietve
távozzál innen! Heródes meg akar ölni." De ő ezt válaszolta: „Menjetek,
mondjátok meg annak a rókának: Íme, ördögöket űzök, és gyógyítok ma és
holnap; csak harmadnapra fejezem be. De ma, holnap és holnapután tovább
kell járnom utamat, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül.
Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat,
akiket hozzád küldtek. Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy
a tyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok,
elhagyott lesz házatok. Mondom nektek: Nem láttok engem mindaddig, amíg el
nem jön az az idő, amikor így kiáltoztok: Áldott, aki jön az Úr nevében!"
Lk 13,31-35

Elmélkedés:

Az evangéliumi történetek hátterében érdemes odafigyelnünk arra, hogy
Jézus mennyire a küldetésének él. Mindig azt teszi, amit a mennyei Atya
kíván tőle a megváltás művének megvalósulása érdekében. Hivatásától semmi
sem térítheti el, következetesen a számára kijelölt utat járja. Nem retten
meg akkor sem, amikor Heródes az életére tör, hanem tovább folytatja
megkezdett munkáját. Nem fél, bár tudja, hogy sorsa ugyanaz lesz, mint a
prófétáké. Azért élt, hogy az Atya akaratát teljesítse és megváltson
minket, embereket. És azért halt meg, hogy engedelmeskedjen az Atyának, s
megszerezze halálával számunkra a megváltást. Nekünk is azért érdemes
élnünk, amiért képesek lennénk akár még meghalni is.
Jézus küldetése az, hogy egybegyűjtse a választott nép tagjait. E szándék
nyilvánul meg, amikor Izrael törzsei számának megfelelően tizenkét
apostolt választ magának. Az apostolok választásával tehát megkezdődik az
atyáknak egykor tett ígéretek megvalósulása: Isten új népet, új közösséget
hoz létre, amelyhez már nem származási alapon csatlakoznak az emberek,
hanem mindenki tagja lehet, aki elfogadja Jézus személyét. Ahogyan a
tizenkét apostolnak el kellett magát köteleznie a Mester mellett, ugyanúgy
nekünk is hozzá kell egyre inkább hasonlókká válnunk.
Az Úr engem is arra hív, hogy csatlakozzak ahhoz az összegyűjtött néphez,
amelyet ő az üdvösségre, az örök életre vezet.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Örök Atya, tekints irgalmas szemmel a hűséges lelkekre, mint Fiad
örökségére. Keserves kínszenvedése érdemeiért áldd meg őket, s vedd őket
örök oltalmadba, hogy irántad való szeretetük soha ki ne hűljön, s a szent
hit kincsét soha el ne veszítsék, s hogy majdan az örökkévalóságon át az
angyalok és szentek karával együtt szüntelenül dicsérjék irgalmadat.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2014-10-30
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20141030.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum