2014. szeptember 9., kedd

[Evangelium] 2014-09-09

2014. szeptember 9. – Kedd

Testvéreim! Ha valaki közületek pereskedik, hogyan merészeli a nem
hívőknél keresni igazát, és nem a közösség tagjainál? Nem tudjátok-e, hogy
a szentek ítélkeznek majd a világ felett? És ti, ha majd a világ felett
ítélkeztek, nem vagytok-e jogosultak arra, hogy csekélyebb dolgokban is
ítélkezzetek? Nem tudjátok-e, hogy angyalok felett fogunk ítélkezni?
Mennyivel inkább tehát a mindennapi ügyekben.
Vajon amikor mindennapi ügyekben pereskedtek, azokat teszitek meg bírónak,
akik a közösségben jelentéktelenek? Azért mondom ezt, hogy
szégyenkezzetek. Hát nem akad köztetek egyetlen értelmes ember sem, aki
testvérei ügyében döntőbíró lenne? Ehelyett a testvér a testvérével
pereskedik, méghozzá hitetlenek előtt!
Már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem
viselitek el inkább az igazságtalanságot? Miért nem tűritek el inkább a
károsodást? Ehelyett ti követtek el igazságtalanságot, és okoztok kárt,
mégpedig a testvéreknek! Nem tudjátok-e, hogy a gonoszoknak nem lesz
részük Isten országában?
Ne ámítsátok magatokat! Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő,
sem kéjelgő, sem fajtalan, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem
átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek
voltatok, de az Úr Jézus nevében, a Szentlélek által megtisztultatok,
megszentelődtetek és megigazul- tatok.
1Kor 6,1-11

Zsoltár: Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a
szelídeket. (4a. vers.) Vagy: Alleluja.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen
dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak
királyuknak.
Hívek: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. Vagy:
Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz
dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. Vagy:
Alleluja.
Zsolt 149,1-6a.9b

Evangélium:
Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten
imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott
közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek
is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant,
Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab
fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány
sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből,
Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy
hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok
is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta
őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.
Lk 6,12-19

Elmélkedés:

A mai evangéliumi szakasz első része az apostolok nevének felsorolását
tartalmazza. Mielőtt Jézus kiválasztja tanítványai közül azt a
tizenkettőt, akik apostolai lesznek, egész éjszaka imádkozik az Atyához.
Ez a mozzanat arra utal, hogy a kiválasztás az Atyától származik, aki
nélkül a Fiú nem tesz semmit. Az apostolok kiválasztásával Jézus egy olyan
kisebb közösséget hoz létre, amelynek tagjai a legszorosabb kapcsolatban
vannak vele. Ők lesznek legjobb barátai, akik mindig vele vannak, s akik
az ő küldötteiként majd elindulnak, hogy őt képviselve folytassák művét.
Az apostolok száma azt jelzi, hogy a tizenkét törzsből álló ószövetségi
nép helyébe Jézus létrehozza az újszövetség népét. Az apostoloknak az lesz
a küldetése, hogy ennek az új népnek, az Egyház közösségének első vezetői
legyenek.
Az evangélium második része arról szól, hogy mindenki érinteni akarja
Jézust, mindenki kapcsolatba szeretne kerülni vele és hallgatni akarják
őt. Isten értékes ajándéka az, hogy meghív minket és mi is kiválasztottak
vagyunk. Szívesen hallgatom-e őt, s tanítása szerint élek-e?
Ha nem is ugyanabban az értelemben, mint az apostolok kiválasztása, de
minket is meghív Jézus, hogy a barátai legyünk. Mindannyiunkat küld, hogy
tanúságot tegyünk róla. Az apostoli alapokon nyugvó Egyház tagjaként én is
Krisztus közösségéhez tartozom, küldött vagyok.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Neked, aki az élet Atyja, kezdet nélküli forrás, a legfőbb jó és örök
világosság vagy, a Fiúval és a Szentlélekkel együtt legyen tisztelet és
dicsőség, dicséret és hála mindörökkön örökké!
Szent II. János Pál pápa

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140909.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum