2014. augusztus 29., péntek

[Evangelium] 2014-08-29

2014. augusztus 29. – Péntek, Keresztelő Szent János vértanúsága

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király
elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége,
Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette
Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét." Emiatt Heródiás
áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette.
Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért
meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis
szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott
vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek.
Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei
előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem,
amit akarsz! Megadom neked." Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom
neked, még az országom felét is." A leány kiment, és megkérdezte anyjától:
„Mit kérjek?" Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét." Erre
visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most
azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!" A király nagyon
elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem
akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal,
hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta
fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és
egy sírboltba temették.
Mk 6,17-29

Elmélkedés:

Márk evangéliumának 6. fejezetében arról olvashatunk, hogy Jézus elküldi
tanítványait a városokba és falvakba, hogy az ő nevében betegeket
gyógyítsanak és bűnbánatot hirdessenek. Visszaérkezésük után a tanítványok
beszámolnak arról, mi mindent tettek és tanítottak, milyen eredménnyel
járt a Mesterük nevében végzett szolgálat. E két rész között található
Keresztelő Szent János vértanúságának elbeszélése, amelyet a mai napon
olvasunk. Az evangélista ezzel a résszel lezárja János működését, illetve
bemutatja Jézus működésének kezdetét, s ez utóbbit úgy állítja be, hogy
Jézus is a vértanúság felé halad.
Márk nem részletezi Heródes érzéseit, szándékait és nem foglalkozik a
„táncoló leány" gondolataival sem. Pedig érdekes volna tudnunk, hogy mi
járhatott fejükben. Mit gondolhatott Heródes, aki „szent és igaz" embernek
tartotta Jánost, amikor végülis kimondta a halálos ítéletet? És mit
gondolhatott a leány, aki sikeres műsoráért jutalomként egy ember halálát
kérte? Vajon mit gondolhattak a születésnapon résztvevő vendégek a
szokatlan kérés hallatán, illetve annak teljesítése láttán? Márk csupán a
törvénytelen feleségnek, Heródiásnak a gonoszságát emeli ki, ami János
halálához vezetett.
Keresztelő János példája erősítsen minket abban, hogy semmilyen veszély,
de még a halál sem tarthat vissza bennünket a hitünkről szóló
tanúságtételtől és az igazság kimondásától.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Az Úristen vezesse békében, növelje egységben és tartsa meg épségben az
egész földkerekséget. Nyerje meg tanításának a nemzeteket és a
hatalmasságokat, nekünk pedig adja meg, hogy békés nyugalomban éljünk és
dicsőítsük a mindenható Atyaistent. Mindenható örök Isten: isteni
dicsőségedet Krisztus Urunkban minden népnek bemutattad. Őrizd a megváltás
művét , hogy Egyházad az egész világon elterjedjen és állhatatos hittel
kitartson neved megvallásában. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te fiad által,
aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökké.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140829.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Idén ősszel Miskolcon rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat. 2014.
szeptember 13-án előadások, kerekasztal-beszélgetések, neves fellépők,
ifjúsági- és gyerekprogramok várják az érdeklődőket Miskolcon, a Szent
István téren.
http://www.kattars.hu/program/kattars-2014
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum