2014. április 30., szerda

[Evangelium] 2014-04-30

2014. április 30. – Szerda

Abban az időben így tanított Jézus: „Úgy szerette Isten a világot, hogy
egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök
élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a
világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik
ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt
Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az
emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik
gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot,
és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki
azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson
nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe."
Jn 3,16-21

Elmélkedés:

Első olvasásra úgy tűnhet, hogy a mai evangéliumi szakasz a Nikodémussal
való párbeszéd része. Valójában az evangélista Jézus mondásaiból egy olyan
beszédet formál, amely megvilágítja a beszélgetés témáját: a megváltás és
a szeretet titkát, a kereszt titkát.
A hit Isten megismerésének útja. Isten megismerése során ráébredünk arra,
hogy legfőbb tulajdonsága a szeretet, sőt ő a szeretet. János apostol írja
mintegy vallomásszerűen: „Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret
bennünket, és mi hittünk a szeretetnek" (Jn 4,16). Isten szeretete akkor
éri el tetőpontját, amikor az Atya elküldi Jézust, a Fiút a világba és ő
feláldozza magát a kereszten. Bár bűneink miatt ítéletet és büntetést
érdemelnénk, s bár oly sok rosszal bántjuk meg Istent, ő nem akar ránk
örökké haragudni, hanem kész megbocsátani. Nem akar minket elítélni, hanem
a legvégsőkig elmegy annak érdekében, hogy megmentse az embert, megmentsen
minket. Ha ennyire határtalan az isteni szeretet, akkor mi miért
méricskélünk kicsinyesen, amikor e szeretet viszonzásáról vagy a
felebaráti szeretetről van szó? Próbáljuk meg utánozni Isten nagylelkű
szeretetét!
Ha valóban hiszünk a Jézus kereszthalálában és feltámadásában megmutatkozó
isteni szeretetnek, akkor egy új távlat nyílik meg számunkra, a hit útja,
amely a halálon és a feltámadáson keresztül az örök életre vezet.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való
jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam.
Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes
összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy
Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van,
minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm,
hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez
tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm
nincs a véletlenre bízva.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140430.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum