2014. március 8., szombat

[Evangelium] 2014-03-08

2014. március 8. – Szombat

Amikor Jézus egyszer Kafarnaumban járt, meglátott egy Lévi nevű vámost,
aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!" A vámos erre fölkelt,
és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy
lakomát rendezett házában. Jézussal együtt sok vámos és más ember
telepedett az asztalhoz. A farizeusok és az írástudók méltatlankodva
fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az, hogy ti a vámosokkal meg a
bűnösökkel együtt esztek és isztok?" Jézus felelt meg nekik: „Nem az
egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy
az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!"
Lk 5,27-32

Elmélkedés:

„Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy
megtérjenek!" (Lk 5,32) – mondja Jézus a mai evangéliumban, mintegy
megindokolva, hogy miért választotta Lévit, a mások által lenézett vámost
tanítványának. Az Úr nem zár ki senkit barátságából, szeretetéből. A
megtérés mindenkinek szól, de akik igaznak és bűntelennek tartják magukat,
azok nem képesek meghallani a bűnbánatra hívó szót. Mert minden megtérés
azzal kezdődik, hogy elismerjük vétkeinket, s felismerjük mindazt, amivel
megszegtük Isten parancsait. Őszinteségre és alázatra van szükségünk
mindehhez. Szükséges továbbá, hogy meglegyen az emberben a készség, hogy
életét gyökeresen megváltoztassa, új irányba állítsa. Erről tett tanúságot
Lévi, a későbbi Máté apostol, aki mindenéről lemondott a meghívást
követően.
A bűn könnyen lelkileg vakká tesz bennünket, s egy idő után már észre sem
vesszük, hogy rossz úton járunk. A hosszú ideig a bűnben való megmaradás
pedig elhiteti velünk, hogy nincs szükségünk változtatásra. Ebből az
állapotból ráz fel bennünket a nagyböjti időben Jézus szava: Térjetek meg!
Nézzetek magatokba, vizsgáljátok meg életeteket, értékeljétek
cselekedeteiteket! De legyen őszinte ez az önvizsgálat! Legyen bátorságunk
beismerni és megvallani bűneinket a szentgyónásban, hogy részesülhessünk a
bűnbocsánat kegyelmében!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha
Szentlelkednek harmata nem öntözi és szereteted sugara nem melegíti;
kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem
Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20140308.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum