2013. december 22., vasárnap

[Evangelium] 2013-12-22

2013. december 22. – Advent 4. vasárnapja

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt
Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket
fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József igaz ember volt, nem
akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja
el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így
szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert
a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak
nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől."
Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által
mondott:
Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
és az Emmánuel nevet adják neki,
ami azt jelenti: „Velünk az Isten".
Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala
megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
Mt 1,18-24

Elmélkedés:

Velünk az Isten
Az első három adventi vasárnapon a gyermekségről elmélkedtünk. Megnéztük,
hogyan tekintenek a felnőttek a gyermekek világára, s hogyan maguk a
gyermekek, illetve miként emlékezünk vissza saját gyermekkorunkra. E
sorozatot folytatva ma azt vegyük szemügyre, hogy Isten hogyan adja nekünk
Fiát, aki gyermekként született, s e születés miként nyitott új korszakot
az emberiség számára.
Túlzás volna azt állítani, hogy a messiásról szóló isteni ígéret, illetve
prófétai jövendölések minden esetben egy gyermekről szóltak, de
kétségtelenül megjelenik ez a gondolat. Annál gyakrabban szerepel viszont,
hogy a messiás király lesz, aki helyreállítja a földi ország rendjét,
békét teremt Isten választott népe számára. Izajás próféta így jövendöl:
„Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk" (Iz 9,6). Valószínűleg ő sem
arra gondolt, hogy a messiás gyermekként fogja megvalósítani küldetését,
hanem inkább arra, hogy a messiás eljövetelének reménye egy gyermekben ölt
testet, aki aztán felnőve megvalósítja messiási, megváltói küldetését. A
jövendölésekhez és emberi elképzelésekhez képest tehát újdonságnak kell
tekintenünk, hogy egy gyermekben jön el hozzánk a messiás, gyermekként
érkezik világunkba Isten Fia.
Keresztényként hisszük, hogy Jézus Krisztus a Messiás, az Isten által
küldött Megváltó, az egész emberiség üdvözítője. Foglaljuk össze, hogy mit
jelent Jézus születése ebből a szempontból. Először is azt, hogy Isten
ígérete beteljesedett. Az ígéret, amelyet évszázadokkal korábban tett,
hogy elküldi a világba a Megváltót, megvalósult. A várakozás ideje
lezárult, nem kell többé várnunk a Messiásra. Jézus Krisztus személyében
eljött a messiási időszak. E beteljesedésről számol be a mai evangélium
József álmát bemutatva. Megtudjuk, hogy a Jézusnak nevezendő gyermekről
szólt a prófétai jövendölés: „Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és
az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: Velünk az Isten" (Mt 1,23).
Másodszor azt kell kiemelnünk, hogy Jézus születése az ember
újjáteremtése. Isten, aki kezdetben, a teremtéskor megteremtette az embert
és a világba helyezte, most újjáteremti az emberi természetünket, egész
emberségünket, amelyet a bűnbeesés, a bűn megrontott. Ezt az újjáteremtő,
újjáalkotó mozzanatot érdemes mindenképpen felfedeznünk Jézus
születésében, aki a lelki újjászületés forrása számunkra. A megváltás
lényege éppen az, hogy Isten új lehetőséget ad az embernek, aki
szembefordulásával, elutasításával, bűnével elrontotta a teremtés művét,
azt, hogy Isten mindent jónak alkotott.
Harmadikként pedig arra érdemes gondolnunk, hogy minden születéssel,
minden emberi élet kezdetével Isten elkezd valami újat, újdonságot a
világban. A felnőtteknek, beleértve a szülőket és nevelőket egyaránt, az a
feladatuk, hogy kibontakoztassák ezt az újat a gyermekben, felszínre
hozzák azt a jót, amit Isten ültetett belé. Így kapcsolódunk a teremtő
Istenhez, közreműködünk az újjáteremtésben. Mindez felelősséggel jár,
hiszen könnyű eltéveszteni azt az irányt, s letérni arról az útról,
amelyet Isten kijelölt valaki számára. Ha a felnőttek a nevelés során
csupán arra törekszenek, hogy az általuk is gyakorolt cselekedetekre
tanítsák a gyermekeket és belekényszerítsék őket saját elképzeléseik
világába, akkor elveszik gyermeküktől a jövőt, azt az új jövőt, új
lehetőséget, amelyet Isten szándékozik építeni azzal a gyermekkel.
Itt érkezünk el ahhoz, hogy hitünk szerint mindannyiunknak hivatása,
küldetése van, azt az utat kell végigjárnunk életünkben, amelyre Isten
szándéka szerint hivatottak vagyunk. Istennek minden egyes emberre
vonatkozóan személyes terve van. Személyek vagyunk, egyének vagyunk,
egyediek vagyunk, különbözünk másoktól, tehát – a színházi világból véve a
hasonlatot – a mi szerepünket nem tudja más alakítani, a mi feladatunkat
nem tudja más teljesíteni. Jézus ebben is példaképünk, hiszen azt a
küldetést teljesítette, amivel a mennyei Atya megbízta: a megváltást. Azt
mindenki jól gondolja, hogy megváltói műve a kereszten teljesedett be.
Sokan viszont tévesen azt gondolják, hogy a megváltás útja akkor kezdődött
számára, amikor vállára vette a keresztet. Helyesebb azt mondanunk, hogy
megváltói útja az ő megtestesülésével, születésével kezdődött. Így
kapcsolódik össze a születés és a halál titka, karácsony és nagypéntek
titka.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Megváltónk! Te születésedtől halálodig azt az utat jártad, amelyet
az Atya jelölt ki számodra. Küldetésedet hűségesen teljesítetted, mindig
az Atyának való engedelmességre törekedtél. Taníts minket arra, hogy
Istentől kapott hivatásunkat keressük, felismerjük és teljesítsük!
Születésed boldogsággal tölt el minket: Isten Megváltót küld, hogy
feltárja végtelen szeretetét az emberek iránt. Születésed reménnyel tölt
el minket, hogy életünknek célja van: keressük és megtaláljuk Istent.
Születésed örömmel tölt el minket: velünk az Isten!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131222.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum