2013. december 3., kedd

[Evangelium] 2013-12-03

2013. december 3. – Kedd

Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus
felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám,
mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől,
és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent
átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az
Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja
jelenteni." Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta:
„Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és
király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani,
amit ti hallotok, de nem hallotta."
Lk 10,21-24

Elmélkedés:

Jézus mai evangéliumban olvasott imájából megtudjuk, hogy Isten rejtve
marad azok előtt, akik önmagukat bölcsnek tartják, és úgy gondolják, hogy
nincs szükségük Istenre. De feltárja önmagát mindazoknak, akik lélekben
gyermekké, kicsinnyé válva nyitott szívvel közelednek hozzá. Figyeljük
csak meg adventben a gyerekeket! Milyen izgalommal várják a karácsonyt.
Mennyi kérdést tesznek fel ilyenkor, hogy a karácsony titokzatosságát
felfedjék. Szeretnék siettetni az időt, mert bennük van a gyermekek
türelmetlensége. Sok esetben a felnőttek is siettetnék az időt, de ők
inkább talán azt várják, hogy túl legyenek az ünneplésen és az ünneppel
járó teendőkön. A gyerek viszont nem az ünnep elmúltát várja, hanem magát
az ünnepet, a karácsonyt.
Már most, az adventi időszak kezdetén ébresszük fel magunkban a gyermeki
lelkületet! Emlékezzünk vissza saját gyermekkorunkra, amely néhány éve
vagy évtizede lehetett. Hogyan vártam akkor a karácsonyt? Él-e bennem most
is gyermeki kíváncsiság, érdeklődés Isten titka iránt? Gyermeki szívvel,
gyermeki lélekkel felismerhetjük a jászolban fekvő gyermekben az isten
Fiát. Nem fogunk isteni hatalmat, fenséget vagy gazdagságot látni, csak
szegénységet és egyszerűséget. Boldogok leszünk, mert életünkbe örömet és
békét hoz a betlehemi Gyermek. Boldogok leszünk, ha befogadjuk őt, és úgy
tekintünk rá, mint a mennyei Atya karácsonyi ajándékára.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az igazi fény. Te vagy az igazi világosság.
Te vagy a világ világossága. Te vagy életem világossága. Te vagy az
egyetlen, aki elhozhatod életembe a hit fényét, a remény világosságát és a
szeretet ragyogását. Eljött az idő, itt a kedvező alkalom, most kell
elindulnom a bűnbánat útján, a hit útján, a hozzád vezető úton. Uram! A
karácsonyi ünnep öröme a veled való találkozásból születhet meg. Add, hogy
megérkezzek hozzád és felismerjem, benned, a betlehemi Gyermekben az
Istent, aki végtelenül szeretsz engem és minden embert.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131203.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
A nyomdától 10 %-kal többet kértem a Szívem első gondolata 2014. könyvből,
nehogy valaki lemaradjon. Addig lehet megrendelni, amíg elérhető a
rendelési űrlap:
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dEFKSWl5M2FGcm5PME5oV1d1bW1WX0E6MA
A könyv küldése december 16. után várható.
A könyv a jövő évi e-vangéliumi elmélkedéseket tartalmazza és egy
imagyűjteményt. 560 oldal. Egyéb információ a rendelési űrlapon.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2013. december 3.
A könyv(ek) rendelése űrlap segítségével. Az űrlap biztonságos, akkor is,
ha más jelez az Ön gépe. Kattintson a következő sorra, linkre.
https://docs.google.com/spreadsheet/viewform?formkey=dEFKSWl5M2FGcm5PME5oV1d1bW1WX0E6MA
Az űrlap kitöltése után nyomja meg a küldés gombot!
Vagy megrendelhető az alábbi adatok elküldésével e-mailben a
zalalovo@gmail.com címre:
Szívem első gondolata 2014. darabszám:
Megrendelő neve:
Postacím irányítószámmal:
Mobiltelefon:
(Kérem a mobiltelefonszám vagy más telefonszám megadását, amelyen a
csomagfutár eléri Önt akkor, ha nem találja éppen a megadott címen.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum