2013. szeptember 12., csütörtök

[Evangelium] 2013-09-12

2013. szeptember 12. – Csütörtök, Szűz Mária szent neve

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok
engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik
gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és
imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik
arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.
Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd
vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is
bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek,
milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik
azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is
jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik.
Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára
számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit
kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok
kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok, így nagy jutalomban részesültök,
és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a
gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne
mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne
ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és
nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött,
megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel
ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is."
Lk 6,27-38

Elmélkedés:

Amikor azt tapasztaljuk, hogy valaki ellenségesen viselkedik velünk
szemben vagy rosszat tesz nekünk, akkor esetleg természetesnek tartjuk,
hogy hasonlóan viselkedjünk. Úgy védjük magunkat, hogy visszavágunk.
Lehet-e más módon reagálni az ellenségeskedésre? Tudunk-e más módon
viszonyulni bántalmazóinkhoz? Jézus tanítása szerint igen. Az ószövetségi
törvények megengedték az egyenlő mértékű bosszút, Jézus viszont nem. A
szeretetről szóló tanítása akkor éri el csúcsát, amikor az
ellenségszeretetről tanít. Azt ajánlja tanítványainak, hogy ha hitük miatt
támadások érik őket, akkor ne támadjanak vissza, hanem szeretettel
viszonozzanak minden ellenségeskedést. Ő is ezt tette, amikor halálra
ítélték és bántalmazták keresztútján. Nem vágott vissza kínzóinak, hanem
tűrte, hogy keresztre szegezzék. Utolsó perceiben is imádkozott azokért,
akik halálát okozták, ezzel bizonyítva, hogy megvalósítható a tökéletes
szeretet.
A veszekedés újabb vitát szül, a bántás újabb bosszút. Ebben az ördögi
körben, ebben a megállíthatatlan folyamatban új helyzetet teremthet, ha
valaki a bosszú helyett a szeretetet választja. Az ellenségszeretet
gyakorlása lehetőséget ad arra, hogy véget érjen az ellenségeskedés.
Bármennyire is nehéz vagy furcsának tűnik, érdemes elindulnunk ezen az
úton, hogy a szeretet új légkörét teremtsük meg a világban. Jézus legyen
ebben a példaképünk!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Hálát adunk, mert kiárasztod ránk Lelkedet, hogy Szent Lelked által
valósággá váljék közöttünk az egység, a béke és a szeretet. Köszönjük,
Istenünk, hogy ma is Rád tekinthetünk. Add, hogy sose szűnjünk meg keresni
Téged, aki forrása és célja vagy életünknek, akiben élünk, mozgunk és
létezünk.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130912.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum