Abban az időben: Amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk
fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját,
feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem
lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én
tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le
előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha
az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki
csak látja, gúnyolni kezdi: Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta
befejezni.
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és
számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal,
aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor,
amikor messze jár, és békét kér tőle. Tehát mindaz, aki közületek nem mond
le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom."
Lk 14,25-33
Elmélkedés:
A tanítvány keresztje
Az ismert orosz író, Lev Tolsztoj tollából származik az a tanulságos mese,
amely két testvérről szól. Egy napon útra keltek, aztán déltájban
lefeküdtek pihenni. Amikor felébredtek, észrevettek maguk mellett egy nagy
követ, amire a következő volt írva: Aki megtalálja ezt a követ, menjen
egyenesen az erdőbe, ott talál egy folyót, ússzon át rajta. A túlsó parton
talál egy anyamedvét. Ragadja el tőle a medvebocsot és szaladjon fel vele
a hegyre, de hátra ne nézzen közben. A hegyen tetején majd megleli
szerencséjét. A fiatalabb fiú mindjárt bátorított testvérét: Rajta,
induljunk, elvégezzük az írás szerinti feladatot és mindketten megleljük
szerencsénket. De az idősebbik fiú óvatosabb volt és így szólt hozzá: Nem
megyek én sehová! Lehet, hogy nem is igaz, amit ez az írás tartalmaz.
Talán valaki csak bolondságból írta rá ezt a szöveget. És ha igaz is a
szöveg, mire beérünk az erdőbe, beesteledik és eltévedünk, meg sem
találjuk a folyót. De ha mégis megtaláljuk, lehet, hogy gyorsfolyású, vad
folyó és lehetetlen átúszni rajta. De ha mégis sikerülne, szembe találjuk
magunkat a medvével, aki azonnal széttép bennünket, amikor a medvebocshoz
közeledünk. S ha mégis magunkhoz ragadnánk a bocsot, lehetetlen volna
felszaladnunk vele megállás nélkül a hegyre. De ha sikerülne mindez, ki
tudja milyen szerencse vár ott ránk? Lehet, hogy nem is kell nekünk az a
szerencse. Meghallgatta az öccse a beszédet, de ő kitartott elhatározása
mellett és elindult, az idősebb meg ott maradt. A fiatalabb bement az
erdőbe, gyorsan megtalálta a folyót, átúszott rajta, az anyamedve éppen
aludt, felkapta a bocsot és szaladt vele a hegyre. A hegytetőn nagy tömeg
ember jött vele szembe, akik látván bátorságát, magukkal vitték és
királyukká választották.
Ennyi a kis történet, ami a következő gondolatot ébreszti bennem: Mi
volna, ha ne találnánk ki mindenféle kifogást, hogy miért nem tudjuk
követni Jézust, hanem egyszerűen csak elindulnánk nyomában?
Jézus mondásai és példái, amelyeket a mai vasárnap evangéliuma tartalmaz,
az ő követésének feltételeit foglalják össze és a tanítványi élet
jellemzőit mutatják be más-más oldalról. Mintegy harminc esztendős
korában, amikor megkezdte nyilvános működését a nép körében, Jézus
tanítványokat gyűjtött, ahogyan ezt abban a korban más tanítók is tették.
Nekik adta át először az Isten országáról szóló tanítást és arra nevelte
őket, hogy úgy éljenek, mint ő. A tanítványnak elsősorban Mestere
életmódját kellett elsajátítania, s csak ezt követően említhetjük
feladataként a tanítás elsajátítását. A tanítványság ezen szélesebb
értelmezése vonatkozik ránk is, akik Jézus követői vagyunk, ezért Jézus
mondásai nem csak egykori követőire vonatkoznak, hanem ránk is. Mit ajánl
nekünk, mit kér tőlünk Jézus?
Tanítványainak szóló első kijelentése így hangzik: „Aki hozzám jön, de nem
gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még
saját magát is, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,26). A „gyűlölet" szó
megüti fülünket. Gyűlölnünk kellene családtagjainkat és rokonainkat? Mit
akar ezzel mondani Jézus? Tudnunk kell, hogy az egykori keleti
kifejezésmódra jellemző a túlzás. Itt is egy ún. túlzó-mondással
találkozunk, ami szándékosan állítja szembe a gyűlöletet és a szeretetet,
így emelve ki ez utóbbi fontosságát. A negatív kifejezést pozitívvá
alakítva így mondhatjuk: Aki apjánál, anyjánál, feleségénél, gyermekeinél
és testvéreinél is jobban szereti Jézust, az lehet az ő tanítványa. Mert
Isten iránti szeretetünknek nagyobbnak kell lennie bárki ember iránt
érzett szeretetünknél, s ez utóbbi valójában csak az elsőből fakadhat. Az
Isten felé irányuló szeretet elsőségének egyszerű oka van: ő mindenkinél
jobban szeret minket. És aki a legjobban szeret minket, azt érdemes nekünk
a legjobban szeretnünk. Jézus mondta és a kereszten meg is valósította
szavait: „Nagyobb szeretete senkinek sincs, mint annak, aki életét adja
barátaiért" (Jn 15,13).
A tanítványi élettel kapcsolatban a következő kijelentés így hangzik: „Aki
nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom"
(Lk 14,27). Ezt nyugodtan újrafogalmazhatjuk: Aki felveszi és hordozza
keresztjét, az lehet Krisztus tanítványa. A szenvedéseket, a betegségeket,
a nehézségeket nem iktathatjuk ki életünkből. És ne is törekedjünk erre
soha! A szenvedések türelmes elviselése, életünk keresztjének hordozása
tesz bennünket hasonlóvá az Úrhoz, aki Isten létére vállalta az emberi
szenvedést.
Jézus harmadik mondása a következő: „Aki közületek nem mond le mindarról,
amije van, nem lehet az én tanítványom" (Lk 14,33). Az előbbiekhez
hasonlóan ezt is közelítsük meg a másik oldalról: Aki mindenéről lemond,
az lehet Jézus tanítványa. E területen ne játsszuk az áldozatot! Amúgy is
csak azokról a földi javakról tudunk lemondani, amit Isten jóságának
köszönhetünk. A földi élet biztonságát jelentő anyagi javakat, mindazt,
amit birtokolhatunk, tekintsük Isten adományának. Minden lemondásunk
fakadjon Isten iránti szeretetből. Az ő szeretete a legfontosabb.
Mit üzen nekünk a kereszt? Krisztus lemondott isteni méltóságáról.
Lemondott emberi méltóságáról. Lemondott saját akaratáról, hogy Isten
akaratát teljesítse. Kiszolgáltatta magát az embereknek és az emberi
gonoszságnak. Lemondása a megváltást, megváltásomat eredményezte. Hogyan
válaszolok a ő végsőkig elmenő szeretetére?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat
tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt várod tőlünk,
hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt
kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség
reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes
érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet
lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével!
Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel! Hiszek, Uram,
erősítsd bennünk a hitet!
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130908.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése