2013. szeptember 4., szerda

[Evangelium] 2013-09-04

2013. szeptember 4. – Szerda

Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon
(Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt
szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a
láznak, és a láz megszűnt. A beteg azonnal fölkelt, és szolgált nekik.
Napnyugtakor mindnyájan odavitték Jézushoz a betegeket, akik különféle
bajokban szenvedtek. Mindegyikre rátette kezét, és meggyógyította őket.
Sokakból gonosz lelkek mentek ki, és ezt kiáltozták: „Te vagy az Isten
Fia!" Jézus azonban rájuk parancsolt, és nem engedte, hogy beszéljenek;
azok ugyanis tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, Jézus kiment
egy magányos helyre; a népsokaság pedig keresésére indult, és meg is
találta. Tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. Jézus azonban így
válaszolt: „Más városoknak is hirdetnem kell Isten országának
evangéliumát, mert ez a küldetésem." Azután folytatta tanítását Galilea
zsinagógáiban.
Lk 4,38-44

Elmélkedés:

Újabb csodákról, csodás gyógyításokról olvasunk a mai napon. Miután Jézus
meggyógyította Péter apostol anyósát, illetve gonosz lelkeket űzött ki az
emberekből, tovább indul, hogy folytassa tanító útját. Az emberek
marasztalnák, de ő így foglalja össze küldetését: „Más városoknak is
hirdetnem kell Isten országának evangéliumát, mert ez a küldetésem" (Lk
4,43).
Miért nem folytatja az emberek gyógyítást, ha az emberek ezt kérik tőle?
Miért megy tovább, ha azt szeretnék, hogy még körükben maradjon? Nem arról
van itt szó, hogy Jézus egyszerűen otthagyja azokat az embereket, akik a
segítségét kérik. Nem részvét vagy a szánalom hiánya indítja Jézust, hogy
továbbmenjen, hanem a küldetése, amely nem korlátozódhat egyetlen helyre
vagy egyes személyekre. Küldetése mindenkihez szól. Jól tudja, hogy az
emberi kérések nem téríthetik el küldetésétől, amelyet a mennyei Atya
bízott rá. E küldetéstudat vezette őt abban, hogy mindhalálig teljesítse
feladatát. Sosem keresett kibúvókat, nem menekült el feladata elől a
szenvedés és a halál pillanatában sem. Mindhalálig engedelmeskedett az
Atyának.
E jelenetek azt mutatják, hogy az Isten Fia belép az emberek életébe, akik
nem várhatnak emberektől segítséget. Jézus viszont egy új lehetőséget
kínál fel nekik a gyógyulásra. Olyan segítség ez, amelyre nem számítottak.
A csodák egykor reményt adtak az embernek, mert Isten jelenlétét
tanúsították. E történetek olvasása ma nekünk ad reményt, és felszólít
minket, hogy keressük Isten jelenlétének nyomait a világban.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Kérünk téged, Urunk, tégy bennünket „élő" emberekké! Add nekünk a
világosság Lelkét, hogy megismerjünk téged, és akit küldtél: Jézus
Krisztust. Ő és a Szentlélek szóljon ajkunk által, ő magasztaljon
miáltalunk téged. Mert te vagy az Úr, tiéd az ország, a hatalom és a
dicsőség.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130904.mp3
 

________________________________

Aktuális:
A Katolikus Társadalmi Napok rendezvénysorozat Budapesten, a Múzeumkertben
lesz 2013. szeptember 20-22-ig. Információ: http://kattars.hu/
A Martinus Kiadó újra megjelenteti a Családok imakönyvét. Bővebb
információ a könyvről:
http://www.martinus.hu/hirek/2493/megjelent-a-csaladok-imakonyve
X. Sümegi gyalogos zarándoklat a Balaton-felvidéken 2013. szeptember
13-15. Indulás: szeptember 13-án, pénteken reggel 7 órakor
Balatonalmádiból a Szent Imre templomtól. Előtte fél órával gyülekezés.
Szentmise minden nap lesz. Szeptember 15-én vasárnap 10 óra körül érkezünk
Sümegre, ahol részt veszünk a nagybúcsús szentmisén és a körmeneten. A
teljes táv mintegy 80 km.
Bővebb információ: www.mariaut.hu
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum