2013. május 25., szombat

[Evangelium] 2013-05-25

2013. május 25. – Szombat

Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk a kezét.
A tanítványok azonban elutasították őket. Amikor Jézus meglátta ezt,
megharagudott, és ezt mondta nekik: „Engedjétek hozzám jönni a
gyermekeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké az Isten országa.
Bizony, mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy
gyermek, nem megy be oda." Azután ölébe vette a gyermekeket, és kezét
rájuk téve, megáldotta őket.
Mk 10,13-16

Elmélkedés:

A felnőttek sokszor lekezelően vagy kioktató módon viselkednek a
gyerekekkel. Az igaz, hogy egy felnőtt életkorának köszönhetően több
élettapasztalattal rendelkezik, és nyilvánvalóan tanultabb, mint egy
gyermek, de ez nem adhat okot számára a fölényes viselkedésre. Sokszor el
is veszítik türelmüket, mert megfeledkeznek arról, hogy ami számukra
könnyedén megvalósítható, az egy gyermeknek nagy erőfeszítésébe kerül,
vagy akár megvalósíthatatlan. Milyen legyen a felnőttek viselkedése a
gyermekekkel szemben, akik számára a felnőttek példaképek, azaz
viselkedésüket utánozzák?
Az evangéliumban szereplő tanítványok hibát követnek el: megakadályoznák,
hogy gyermekeket vigyenek Jézushoz. Viselkedésüket magyarázhatnánk azzal,
hogy Jézus korában a gyermekek és a felnőttek világa jobban elkülönült
egymástól, mint korunkban. A tanítványok szándéka az lehetett, hogy a
gyermekek ne zavarják tanító vagy gyógyító tevékenységében Jézust. Ő
viszont nem elutasító velük, hanem szeretettel fogadja és megáldja őket.
Sőt, példaképül állítja őket a tanítványok elé.
Vajon miben követendők ők? A kisgyermekek tulajdonsága, hogy ösztönösen
megbíznak szüleikben, mert mellettük érzik biztonságban magukat, s tudják,
hogy ők gondoskodnak róluk. Ezt a gyermeki bizalmat, ráhagyatkozást kell
éreznünk Isten iránt, akinek gyermekei vagyunk. Isten atyaként szeret
minket, gondoskodik rólunk. Isten a boldogságunkat és az üdvösségünket
akarja. Engedelmeskedjünk neki és bízzuk rá életünket!
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink
nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és
bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami
üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert
gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre.

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130525.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum